szerda, 28 június 2017

Így védekezzünk a cukorbetegség ellen

Hiába gondolják sokan, hogy a diéta és a mozgás hasonlóképpen hat a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentésében, valójában két különböző folyamatról van szó, melyeknek összeadódik a jelentősége

– olvasható a Diabetes Care című szaklapban az amerikai Saint Louis Egyetem munkatársainak tollából.

A kutatók ülő életmódot folytató, túlsúlyos középkorú nőket és férfiakat osztott három csoportra, melyek közül egyiknek a tagjai 6-8 százalékkal csökkentették a kalóriabevitelüket, a másikban rendszeresen mozogni kellett, a harmadikban pedig e kettő kombinációja érvényesült.

Emellett rögzítették a résztvevők inzulin-érzékenységét, ami megmutatja, hogy a szervezetük milyen hatékonyan képes ezt a hormont hasznosítani.

„Előfordulhat, hogy valakinek a vércukorszintje teljesen normális, viszont alacsony az inzulinérzékenysége. Innen már egyenes út vezet a vércukorszint-problémákhoz, vagy akár a 2-es típusú diabéteszhez is” – magyarázta Edward Weiss professzor.

Bebizonyosodott, hogy az edzés és a kalóriacsökkentés is jótékonyan hat az inzulinérzékenységre. A legérdekesebb viszont, hogy a harmadik csoport tagjainak értékei kétszer annyira javultak, mint a többieké.

Feltételezhető tehát, hogy az edzés és a diéta nyújtotta előnyök összeadódnak a glükózháztartás szabályozásában.

„Az edző csoport volt tulajdonképpen a kontrollcsoportunk. Eddig is tudtuk, hogy a mozgás serkenti a cukoranyagcserét, mégpedig a fogyás és az attól független folyamatok által is. Másrészről viszont gyaníthattuk, hogy a kalóriacsökkentés pusztán azért vezet jobb cukoranyagcseréhez, mert fogyaszt” – magyarázta a szakértő, akit pont emiatt megleptek az eredmények.

„A kalóriacsökkentés az edzéshez hasonlóan túlmutathat a fogyás jelentette előnyökön” – összegezte Weiss professzor.

Ezt olvasta már?

Csökkentsd joghurttal a cukorbetegség kockázatát!

Cukorbetegen ezt se felejtsd el kontroll alatt tartani!

Ezeket a zöldségeket együk szív- és cukorbetegség ellen!

Pápai Joci Origójára mért csapást az Irigy Hónaljmirigy

Pápai Joci Origójára mért csapást az Irigy Hónaljmirigy

Pápai Joci Origójára mért csapást az Irigy Hónaljmirigy

Az év egyik legnagyobb slágerének...

Tovább a cikkhez
Pablo Picasso lesz a NatGeo új Géniusza

Pablo Picasso lesz a NatGeo új Géniusza

Pablo Picasso lesz a NatGeo új Géniusza

Folytatódik a nagysikerű...

Tovább a cikkhez
Godzilla újra harcba indul

Godzilla újra harcba indul

Godzilla újra harcba indul

  2014-ben Godzilla letarolta...

Tovább a cikkhez
Ilyen mellet formáznak szívesen a plasztikai sebészek

Ilyen mellet formáznak szívesen a plasztikai sebészek

Ilyen mellet formáznak szívesen a plasztikai sebészek

A keblek esztétikuma nem...

Tovább a cikkhez
A jojo effektus megszüntetése a fogyókúra során

A jojo effektus megszüntetése a fogyókúra során

A jojo effektus megszüntetése a fogyókúra során

Szeretnél lefogyni, de sehogy...

Tovább a cikkhez
Az alacsony önbizalmú emberek megbánják, ha áldozatot hoznak

Az alacsony önbizalmú emberek megbánják, ha áldozatot hoznak

Az alacsony önbizalmú emberek megbánják, ha áldozatot hoznak

Azok az emberek, akik alacsony...

Tovább a cikkhez

A 7 legnagyobb diéta-mítosz

Nyakunkon a fürdőruhaszezon, és az összes barátunknak van egy új diéta-tippje. De van-e ezek mögött tudományos háttér?Íme a A 7 legnagyobb diéta-mítosz.

Bővebben...:

Így védjük hajunkat nyáron!

Sok nő haja nyáron kiszárad, töredezetté válik szinte az egész haj egy kócos gubancra emlékezetet.

Bővebben...:

Úszd meg a nyarat ép bőrrel! “Bőrrák” és a napozás

Bár hosszú évszázadokon át a jómód egyik jele volt a porcelánfehér bőr, ma sokkal inkább gondoljuk, hogy a napbarnított bőr a szépség egyik formája.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

A jojo effektus megszüntetése

Szeretnél lefogyni, de sehogy sem sikerül? Hiába koplalsz még teltebbnek érzed magad?  A jojo effektus sok fogyókúrázó életét keseríti meg. Hogyan lehet a jojo effektust megszüntetni? Megmutatjuk!

Bővebben...:

3 szuper zsírégető tea házilag

Az igazság órája legkésőbb tavasz végén köszönt ránk, amikor előkeressük a nyári holmikat, és kiderül, hány kilót szedtünk fel a télen. Csak tudd, hogy 3 szuper zsírégető tea házilag készítve gyorsan megoldja a problémát, tehát semmi okod nincs az elkeseredésre. Leadni néhány kilót nem kis munka, de megéri a befektetett energiát.

Bővebben...:

Így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban

Vitatott, hogy amerikai vagy német találmány a fogyókúrás víz kitalálása, de a lényegen nem változtat a hely: szuper jó dologról beszélünk. Hogy te se maradj le erről a forradalmi fogyókúrás tippről, így készíts fogyókúrás vizet a nyári hónapokban.

Bővebben...: