hétfő, 23 április 2018

Ez a gyorskaja sportolás után éppen olyan jó, mint az étrendkiegészítők

Végre egy jó hír: a sportolók is bátran kényeztethetik magukat gyorséttermi finomságokkal – például hamburgerrel – edzés után

: ez ugyanis épp olyannyira hasznos a szervezet számára, mint a különféle étrend-kiegészítők – derül ki a Montanai Egyetem friss kutatásából, amely az Journal of Sport Nutrition and Exercise Metabolism című szaklapban jelent meg.

Az edzés utáni gyorskaja épp annyira hasznos a szervezetünk számára, mintha étrend-kiegészítőket vennénk magunkhoz. A tudósok rájöttek arra, hogy az intenzív sporttevékenységet követő regenerálódási fázisban nem számít, hogy mit eszik az ember: mindkét csoport, a hamburgert és az étrend-kiegészítőt fogyasztók is ugyanúgy teljesítettek a későbbiekben.  

A kutatás során tizenegy férfi sportolót kértek arra, hogy 12 órán keresztül böjtöljenek, majd 90 percen át eddzenek. Ezt követően a csapat fele forró süteményt kapott narancsdzsússzal, majd hamburgert, sült krumplit és kólát kaptak két órával később. A csoport másik fele a Gatorade nevű étrend-kiegészítőt kapta, organikus mogyoróvajjal és Clif Shot Bloks-szal, majd két óra elteltével Cytomax-port és PowerBar-termékeket fogyasztottak.   

Két órával a második étkezést követően minden résztvevőt arra kértek, hogy 20 km-t tekerjjenek egy szobabiciklin, amilyen gyorsan csak tudnak. Kiderül, hogy a két csoport eredményei között nincs eltérés: a gyorsételeket fogyasztók ugyanúgy teljesítenek, mint a sportolók számára kifejlesztett étrend-kiegészítőkkel táplálkozók.

 

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Így fogynak a híres sztárok

Így fogynak a híres sztárok

Így fogynak a híres sztárok

Érdemes körülnézni a sztárvilágban,...

Tovább a cikkhez
3 természetes segítség az allergia enyhítésére

3 természetes segítség az allergia enyhítésére

3 természetes segítség az allergia enyhítésére

Tüsszögés, orrfolyás, könnyező...

Tovább a cikkhez
Ezt a teát minden nap érdemes fogyasztani a szívünk védelmében

Ezt a teát minden nap érdemes fogyasztani a szívünk védelmében

Ezt a teát minden nap érdemes fogyasztani a szívünk védelmében

Egy friss amerikai kutatás...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

A lándzsás útifű alkalmazása torokgyulladás ellen

A lándzsás útifű tea ( plantago lanceolata) számtalan betegségre nyújt enyhülést, vagy a belőle készült szirup is alkalmas pl. a torokgyulladás kezelésére.

Bővebben...:

A citrusok gondozása. videóval!

A citrusfélék a nyaralás, valamint a napsütés iránti sóvárgásunkat ébresztik fel. Fénylő narancssárga, rikító sárga és telített zöld színeikkel vidám színkavalkádot varázsolnak asztalainkra.

Bővebben...:

Ültessünk mediterrán kakukkfüvet a balkonra!

A kakukkfű illata már messziről érződik kertünkben, sőt akinek nincs kertje, egy cserépben, vagy balkonládában is nevelheti ezt  remek mediterrán fűszernövényt.

Bővebben...:

Így fogynak a híres sztárok

diéta,fogyókúra,

Érdemes körülnézni a sztárvilágban, hogy megtudjuk, hogyan őrzik egyes hírességek a csodás alakjukat. Akadnak olyanok, akik villámdiétáktól várják a fogyást, és akár extrém kúrákat is hajlandóak kipróbálni a cél érdekében.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...: