hétfő, 19 február 2018

Fura kapcsolatot fedeztek fel a bevásárlószatyor és a derékbőség között

Mindenki ismeri a manapság közkeletű felszólítást, hogy az eldobható nejlonzacskók helyett használjunk élethosszig tartó, környezetbarát zacskókat. A kutatók szerint azonban miközben ezzel megóvjuk a bolygónkat, rosszat tehetünk a derékbőségünknek.

 A legújabb kutatás ugyanis kimutatta, hogy az „örökké tartó” zacskók befolyásolhatják azt, hogy mit vásárolunk a boltban.

Azok, akik saját, környezetbarát zacskót visznek magukkal az áruházba, nagyobb valószínűséggel vásárolnak bio élelmiszereket, de hajlamosabbak arra is, hogy egészségtelen élelmiszereket is válasszanak. Mégpedig azért, mert a többször használatos zacskó miatt erkölcsösebbnek érzik magukat környezettudatosságukért, ezért egészségtelen ínyencségekkel „jutalmazzák meg” magukat.

„Azok a vásárlók, akik saját zacskójukat viszik magukkal az élelmiszerboltba, nagyobb valószínűséggel vásárolnak bio termékeket és más egészséges élelmiszereket” – foglalták össze a kutatás eredményeit a Harvard és a Duke Egyetemek kutatói.

„Ugyanezek a vásárlók azonban erényesebbnek is érzik magukat azért, hogy környezettudatosabban cselekednek. Ez az érzés aztán arra ösztönzi őket, hogy mivel jót tesznek a környezettel, megjutalmazhatják magukat egy kis süteménnyel, chipsszel vagy más zsíros, sós vagy cukros finomsággal.”

A kutatás egyike az első olyan vizsgálatoknak, amelyek egyértelműen kimutatták, hogy a saját bevásárlószatyor jelentős mértékben befolyásolhatja az emberek élelmiszervásárlási magatartását. A szakértők egy nagy amerikai élelmiszeráruház-lánc egyik boltjában vizsgálták a hűségkártyás ügyfelek adatait 2005 májusa és 2007 márciusa között Kaliforniában.

Eredményeiket úgy kapták meg, hogy összehasonlították ugyanazoknak a vásárlóknak a viselkedését akkor, amikor saját szatyrot vittek a vásárláshoz, és akkor amikor nem volt náluk saját bevásárlószatyor.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Napjaink egyik legdivatosabb...

Tovább a cikkhez
Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

  Bizonyos becslések szerint...

Tovább a cikkhez
Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Egy 2004 és 2008 között...

Tovább a cikkhez

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Így készíts Túró Rudit házilag a gyerekeknek

túrórudi készítése házilag

A hungarikumnak számító Túró Rudi mindenki kedvence, de mint tudjuk egyre kisebb és egyre drágább. Ha mégsem szeretnétek lemondani róla, akkor így készíts túró rudit házilag a gyerekeknek.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: