hétfő, 19 február 2018

Te ki tudod választani a címke alapján, melyik élelmiszer egészségesebb?

A fogyasztókat összezavarják az élelmiszerek csomagolásán található információk – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a probléma a túl sok adaton kívül a tájékozottság hiányára vezethető vissza.

 Bár sokan szemügyre veszik az élelmiszerek címkéjét a boltban, mégis egészségtelen döntést hoznak – állítják a szakemberek. Az interjúkon alapuló beszámoló szerint ugyanis hiába próbálnak kiegyensúlyozottan táplálkozni az emberek, több mint harmadukon kifognak a feliratok.

Főleg a Nagy-Britanniában is megszokott „jelzőlámpa-rendszer” fog ki az érintetteken, amelynél a zsír-, a cukor- és a sótartalmat piros, narancssárga és zöld szín jelöli. A megértési nehézség gátolja az ottani kormány próbálkozásait a járványszerűen terjedő elhízás visszaszorítására.

„A tájékoztató célja, hogy a fogyasztók egészséges döntést hozzanak a táplálkozásukkal kapcsolatban, így elejét vegyék az elhízásnak. Eredményeink szerint azonban ez több okból is összezavarja a vásárlókat” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Sheena Leek, a Birminghami Egyetem munkatársa.

„A különböző számok, például a zsírok, a telített zsírok, a só, a cukor és a kalóriamennyiség, továbbá a napi ajánlott bevitel százalékos aránya, az adagonkénti tápérték és a színséma valóságos információáradatot jelent. Kutatásunk alapján ezért csak két adatra szoktak odafigyelni az emberek, például a kalóriatartalomra és a zsírok mennyiségére” – fejtette ki Dr. Leek.

Az eredmények arról tanúskodnak, hogy a vásárlók az olyan részletekben is hajlamosak elveszni, mint a zsírok és a telített zsírok közötti különbség.

„Sokan sietnek bevásárlás közben, így legfeljebb tíz másodpercük van a címke megtekintésére. Meg kell könnyítenünk a dolgukat” – jelentette ki a 30 fővel végzett személyes interjúk tükrében a szakértő.

A kísérlet során egyébként a vásárlók kétötöde nem tudta kiválasztani az egészségesebb terméket kettő közül. A tanulmány a Journal of Customer Behaviour című szaklapban jelent meg.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Napjaink egyik legdivatosabb...

Tovább a cikkhez
Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

  Bizonyos becslések szerint...

Tovább a cikkhez
Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Egy 2004 és 2008 között...

Tovább a cikkhez

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Így készíts Túró Rudit házilag a gyerekeknek

túrórudi készítése házilag

A hungarikumnak számító Túró Rudi mindenki kedvence, de mint tudjuk egyre kisebb és egyre drágább. Ha mégsem szeretnétek lemondani róla, akkor így készíts túró rudit házilag a gyerekeknek.

Bővebben...:

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: