kedd, 20 február 2018

Ezzel az étrenddel a vérnyomást és a vesebetegség kockázatát is csökkentheted

Azok az emberek, akik magvakban, hüvelyesekben, teljes kiőrlésű gabonában, alacsony zsírtartalmú tejtermékben, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrendet folytatnak, illetve kevés vöröshúst esznek és a cukorral ízesített italokat is hanyagolják, nemcsak vérnyomásukat tartják alacsonyan, de lényegesen kisebb eséllyel küzdenek krónikus vesebetegséggel is.

 Ezt a fajta magas vérnyomást csökkentő diétát, amelyet DASH-nak (Dietary Approaches to Stop Hypertension) is szokás nevezni, ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy a egy sor krónikus betegség megelőzésünkben a segítségünkre lehet. Ide tartoznak többek között a szív- és érrendszeri betegségek, de – a legfrissebb eredmények szerint – a vesebetegségek is.

„Számos egyéb egészségügyi előnye mellett a DASH-diéta a krónikus vesebetegség megelőzésében is segít. A legjobb természetesen az, hogy nem egy kipróbálatlan, új módszerről van szó, hanem a DASH-t már régóta ajánlják az orvosok a pácienseiknek, és pontosan krónikus betegségek ellen” – mondja a kutatást vezető Casey M. Rebholz, a Bloomberg School epidemiológus adjunktusa.

A szakemberek szerint a vesebetegség az Egyesült Államok népességének mintegy 10 százalékát érinti, ami több mint 20 millió embert jelent.

 

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
5 kérdés, amit soha ne kérdezz meg egy férfitól

5 kérdés, amit soha ne kérdezz meg egy férfitól

5 kérdés, amit soha ne kérdezz meg egy férfitól

Olykor az ártalmatlan, mindennapi...

Tovább a cikkhez
Mi az, ami fogyaszt, eltünteti a pattanást, és megszépíti a bőrt?

Mi az, ami fogyaszt, eltünteti a pattanást, és megszépíti a bőrt?

Mi az, ami fogyaszt, eltünteti a pattanást, és megszépíti a bőrt?

Az almaecetet már i.e. 5000...

Tovább a cikkhez
Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Véget ért a jól megérdemelt...

Tovább a cikkhez

Egészséges és gyors reggeli chia puding eperrel és zabpehellyel

Chia puding

Szeretnél egy olyan reggelit, amelytől nem leszel éhes egy óra múlva és még egészséges is? Akkor reggelre készítsd el ezt a finom epres chia pudingot, és akár a munkahelyedre is magaddal viheted!

Bővebben...:

Így készíts téli arcpakolást házilag a kamrából

Arcpakolás házilag

Ha eleged van a sok vegyszerrel teli bolti arcpakolásból, készíts házilag egy saját kozmetikai szert, amelyhez a hozzávalókat a kamrából kell beszerezned fillérekből.

Bővebben...:

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: