kedd, 20 február 2018

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Véget ért a jól megérdemelt pihenő, indul az idei kerti szezon, ideje előszedni az üres cserepeket, magvető tálcákat, és a vetőmag készletet. Megmutatjuk, milyen magokat lehet elkezdeni vetni február végétől.

 Ideje nekiállni az idei kerti munkáknak, így pl. a korai magvetésnek is.

Kiderült, miért okozhat a cukorbetegség emlékezetzavart

Korábbi tanulmányokból kiderült már, hogy a kettes típusú cukorbetegség kapcsolatba hozható emlékezetzavarral is. Egy friss kutatásból fény derült néhány, az összefüggés hátterében meghúzódó okra. 

Laktóz vagy tejérzékenység? A megoldás növényi joghurt helyettesítő!

Egyre több embert érintenek különböző intoleranciák, vannak akik csak tudatosan szeretnének táplálkozni, ezért figyelmüket egyre inkább a természetes gyógymódok az egészséges táplálékok felé fordítják.

Ezért érdemes növényi alapú sajthelyettesítőt fogyasztani

A növényi alapú sajthelyettesítők nagyon egészségesek, hiszen sok esetben sokkal több vitamin és ásványi anyag található bennük, mint az állati eredetű sajtokban: nem véletlen, hogy sokan fogyasztják őket előszeretettel, nem csak lelkiismereti, hanem egészségügyi okokból is.

5 remek karácsonyi program az ünnepekre

Karácsonyi program

A karácsonyt a legtöbben otthonaikban töltik. Az ünnep környékén mégis van pár dolog, amit megéri kipróbálni: álljon itt most 5 karácsonyi program az ünnepekre:

- Karácsonyi vásárok. Itt igazából nem is az a lényeg, hogy vásároljunk. Ez egy ráhangolódás az ünnepre, ahol akár ötleteket is gyűjthettek az ajándékozáshoz, vagy megcsodálhatjátok a város fényeit, illetve a nagy karácsonyfát. Igényeitek szerint karácsonyi ételeket is kóstolhattok, vagy csak andaloghattok egy nagyot a kedveseddel.
- Városi, iskolai ünnepségek. Kár lenne kihagyni őket, hiszen szépek, hangulatosak szoktak lenni. Ezzel a látogatással ráadásul a környékbeli ismerőseidet tiszteled meg. Vallásosaknak az adventi istentiszteletekre is érdemes elmenni.
- Ismerősök meglátogatása.  Ilyenkor mindenkinek van indoka arra, hogy akár a rég nem látott kedves ismerőseivel is szót váltson, akár csak egy kis időre is.


- Adakozás és Jócselekedet. Ti is ellátogathattok a Mikulásgyárba, készíthettek cipősdoboz-ajándékokat, vagy megajándékozhattok például gyermek- vagy idősotthonokat.  Ételt oszthattok hajléktalanoknak, de lehet a szomszéd néninek is segíteni. A lelketek ettől megtelik örömmel és szeretettel!
- Pihenés, az ünnep élvezete.  Nem mindig kell elhagyni az otthonodat ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részed. Az ünnep előtti készülődés, illetve az ünnep utáni közös pihenés, a finom falatok, a békés, nyugodt családi beszélgetések, társasozások vagy filmnézések biztosan kellemes emlékek maradnak majd.

Az ünnep akkor is lehet meghitt, ha egy bevásárlóközpontban töltöd, és akkor is, ha alig mozdulsz ki otthonról. A lényeg, hogy jól érezzétek magatokat, és mindenki feltöltődve kezdhesse az Új Évet.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

 

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Így neveljük gyermekünket az okos médiahasználatra

Így neveljük gyermekünket az okos médiahasználatra

Így neveljük gyermekünket az okos médiahasználatra

Korábban általános nézet...

Tovább a cikkhez
Hogyan hat az iskolai zaklatás a gyermek teljesítményére?

Hogyan hat az iskolai zaklatás a gyermek teljesítményére?

Hogyan hat az iskolai zaklatás a gyermek teljesítményére?

Az Amerikai Pszichológia...

Tovább a cikkhez
Így használd fel a csalánt egészséged érdekében

Így használd fel a csalánt egészséged érdekében

Így használd fel a csalánt egészséged érdekében

A csalán az egyik legismertebb...

Tovább a cikkhez

Így készíts WC tisztítót házilag, fillérekből

Wc tisztító házilag

Bizonyára ismerős az érzés, amikor a televízióban látod a tipptopp háziasszonyokat a reklámokban, hogy irigykedsz, nahát, milyen tiszta lakás, fürdőszoba, WC, konyha, és elhatározod, hogy biztosan fogsz venni abból a szerből, amit reklámoz, hiszen akkor neked is ilyen csilli-villi lesz a lakásod.

Bővebben...:

Így használd fel a banánt szépséged érdekében

Banán

A tél egyik slágere a banán, amelyet nem csak enned érdemes, hanem szépséged érdekében is hasznodra lehet. Megmutatjuk, hogyan tudsz házilag egy szuper arcpakolást készíteni banánból percek alatt.

Bővebben...:

Így készíts madáreleséget házilag

Itt a tél, éheznek a kerti madarak, de hogy segíteni tudj rajtuk, így készíts madáreleséget házilag.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: