szombat, 21 április 2018

A megfázás otthoni gyógyítása almaecettel!

A megfázás otthoni gyógyítása abban az esetben lehetséges, ha nem vírusos megfázást szedtünk össze. Nagymamáink még ismerték a házi gyógymódokat, ezek közül is az almaecetes recepteket.

Ezek a házi gyógymódok ma talán kicsit furcsán hangzanak, hiszen elég lerohanni a patikába és megvenni pár drága pirulát, de ha egy enyhébb megfázástól szenvedünk a gyógyszerek helyet érdemes a természetes gyógyulás útját választani.

Egy régi házi recept szerint, ha megfázunk, vágjunk ki egy kb. 20*20 cm.-es barna csomagoló papírt, majd áztassuk be almaecetbe és amint a papír megszívta magát hintsük be borssal. Ez után a papírt kössük rá a mellünkre úgy, hogy a borssal beszórt oldala kerüljön a bőrünkre.

Egy másik recept szerint a vádlink köré tekert hideg almaecetes borogatás garantáltan leviszi a lázat. Ehhez keverjünk össze ¾ liter vizet, ¼ liter almaecettel, és ebbe a keverékbe mártsunk bele egy kendőt és tekerjük a vádlink köré. Erre tekerjünk rá egy száraz frottír törülközőt, és ezt hagyjuk legalább 20 percig rajta.


Ha lázasak vagyunk az előbbi ecetes borogatást úgy is alkalmazhatjuk, ha egy vastag zoknit mártunk bele az almaecet vízbe és húzzuk fel, majd tekerjünk rá egy száraz törülközőt és feküdjünk le az ágyba.

A kúra kiegészítőjeként igyunk meg naponta két-három pohár almaecetes mézes vizet, mert ez elpusztítja a baktériumokat, és segít a gyógyulásban.

Címkék: megfázás otthoni gyógyítása, almaecet, borogatás, láz

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>


Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

Erkélyek és teraszok növényei

Még a legkisebb erkélyre vagy teraszra is ültethetünk szebbnél szebb növényeket,virágokat, amelyek egész nyáron át díszítik otthonunkat.

Bővebben...:

Ha különleges zöldséget szeretne kertjébe!

Ha valami különleges zöldséget szeretne ültetni kertjébe, íme, néhány elfeledett vagy nem túlismert zöldség különlegesség, amelyek a kiskertbe házilag is ültethetők.

Bővebben...:

Így ültessünk illatos növényeket kertünkbe

Nincs is jobb érzés, mint nyáron kiülni a kertbe, vagy a teraszra, pihenni, és élvezni a virágok kellemes édes illatát. Épp ezért érdemes a kert ültetésekor néhány illatos virágot is elhelyezni a kerti ülőalkalmatosságok mellé.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: