szombat, 21 április 2018

A tubarózsa ültetése és gondozása

A tubarózsa (Polianthes tuberosa) még mindig ritkaságnak számít hazánkban pedig egyszerűen és könnyedén lehet a kertbe is ültetni ezt a fantasztikus illatos gyönyörű krém fehér virágot.

A tubarózsa nyáron megtalálható virágboltokban piacokon, vágott virágként, az illata már messziről érződik. Akár egy szál virágnak is fantasztikus az illata, de ha több szálat veszünk, belőle az egész otthont betölti a tubarózsa egyedi édes illata.

Ma már kertünkbe is ültethetjük ezt a fantasztikus növényt, a gumókat tavasszal megvásárolhatjuk kertészetekben. A növény magassága elérheti akár a 60 cm-t is, így vágott virágnak is ideális.


A gumókat április végén, május elején ültessük le a kert napos meleg részébe, akár szabad földbe akár az erkélyre egy nagyobb cserépbe. Sajnos gyakran előfordul, hogy az elültetett hagymák az első évben kihajtanak ugyan, de nem virágoznak, ekkor legyünk türelemmel és a következő évig várjunk a virágzásra.

Nyáron a nagy melegben öntözzük gyakran a növény körül a földet és kéthetente egyszer adjunk az öntözővízhez kevés tápoldatot.


A virágzási idő augusztustól egészen szeptemberig tart, majd a virágzás végén az anyatő szép lassan kezd visszahúzódni, ekkor csökkentsük le az öntözést és hagyjuk, hogy a növény teljesen elszáradjon. Amikor már minden levél visszaszáradt vágjuk le az elnyílt részeket majd a hagymákat szedjük ki a földből vagy cserepestől vigyük be védett fagymentes helyre átteleltetni, és hagyjuk itt a következő tavaszig.


A tubarózsa gyönyörű krém fehér színével és egyedülálló illatával a kert kiemelkedő évelő dísznövénye lesz.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

A kankalin gondozása és ültetése

Elege van a hidegből és fagyból? A tavaszi kankalin otthonába hozza a napsütést és a tavaszi színek egész kavalkádját.

Bővebben...:

Szeretne friss zöldséget?Akkor ültessen!

Nincs is jobb mint egy ropogós friss zöldség nyáron egyenesen a kertből. Bemutatjuk hogyan kell kertünkbe zöldség és fűszernövény palántákat ültetni!

Bővebben...:

3 gyönyörű őszi dísznövény, amely otthonunkat is feldobja!

A hideg borongós őszi időjárás, a kert kopársága ránk is rossz hatással van. Ám ebben az időszakban érdemes otthonunk hangulatára összpontosítani, és a természetet a lakásba költöztetni.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: