szombat, 21 április 2018

A gránátalma szaporítása és gondozása

A mitológia szerint a gránátalmát magának Aphroditénak köszönhetjük. Ciprus szigetén ő maga ültette el az első gránátalmát, amely később a sziget nevezetessége is lett.

(Punica granatum) Aprodite Zeusz felsége volt a termékenység, nőiesség és hűség istennője. A gránátalmát azért szentelték neki mivel nagyon sok mag fejlődik benne, így szimbolizálva a termékenységet. A legenda szerint Aphrodité maga is szívesen kertészkedett így az első tő gránátalmát maga ültette el Ciprus szigetén, amely később a sziget látványossága lett.

A hálás szigetlakók nagy becsben tartották az istenek ajándékát, hiszen az égi szépség igen ízletes és finom volt, sok féle ételt készítettek belőle. Így a gránátalma az óta is sok vallásnak a jelképe, pl. Salamon papjainak a ruháját is gránátalma díszítette. Innen indult el világhódító útjára ez az isteni gyümölcs, háborúkon, hódítókon szertartásokon keresztül a világ számos pontjára.

De még ma is sok hiedelem fűződik a növényhez, mert égőpiros színe miatt a szerelem egyik jelképe lett így az a lány, aki gránátvirágot kapott ajándékba egyben a szerelem üzenetét is kapta. A népi gyógyászatban is nagy szerepet kapott, többek között vesekő ellen, vérzéscsillapításra, lázcsillapításra, is használták, de kelmék festésére, és mustkészítésre is alkalmas volt.

Manapság újra kezd divatba jönni a gránátalma, és annak magja, amely szintén nagyon finom és ízletes. Ma a mediterrán vidékek egyik legjellegzetesebb gyümölcse a helyi piacokon, megtalálható Egyiptomban, Dél Amerikában, Afrikában és több Európai országban is.

Hazánkban is találkozhatunk vele piacokon, sőt a kertészetekben is, törpe vagy magas változatával, mert igen széles rokonsággal rendelkezik ez a fajta. A törpe gránátalma kb. 50-70 cm magas, míg a normál fajta akár 5 méter magasra is megnőhet. A virágok a nyár folyamán, a hajtáscsúcson jelennek meg, egy ilyen hajtások 5-6 virág is nyílik egyszerre.

Van, hogy egy virágon csak hím vagy nőnemű virágok nyílnak, de van, hogy mindkettő egyszerre van jelen. A termőrész cellákból áll, és csak akkor lesz finom ízletes termés a fán, ha a bibeszál 1 cm nagyobb és jól fejlett sárgászöld bibe szárban végződik.

A sikeres beporzás után fejlődésnek indul a termés, amely 6-12 rekeszes sok magvú, tömegük elérheti a 80 dkg.ot is. A termés héja éréskor sima fényes, lehet piros, fehéres, sárgás, vagy épp lilás színű fajtától függően. A magok száma egy terméskor több ezer is lehet, alakjuk és színűk szintén fajtánként változik.

A gránátalmát könnyedén tudjuk szaporítani hajtásdugványról, vagy magról. De ha van a közelünkben egy gránátalma fa, a tősarjakról a legkönnyebb szaporítani, amelyek a törzs mellől törnek fel. A fiatal gránátalmafákat az első évben védjük az erős fagyoktól, és a hideg huzatos helyektől, mert erősen károsodhatnak.

A magokat és a dugványokat is cserépbe ültessük el, és párás meleg helyen gondozzuk őket. Az erős kifejlett palántákat májusban ültessük ki a szabadba, napos fényes meleg kert részbe. A virágok júliustól késő őszig érnek folyamatosan, a nyár második felében a virágok és termés már együtt díszeleg a fán.

Aki kisebb kerttel rendelkezik, válassza a törpe gránátalmát, amely a teraszon egy nagyobb méretű dézsába is szépen fejlődik. A virágzás ideje alatt gondoskodjunk a megfelelő víz és tápanyag ellátásról. Az edényes növényeket télen vigyük 5-8 fokos telelő helyre, és csökkentsük le a locsolást, majd hagyjuk el a tápoldatozást.


A fiatal magról nevelt növényeket évente egyszer ültessük át nagyobb cserépbe, így szépen fokozatosan fejlődik ki a gyökérrendszer is. Ezek a növények kb. az 5.-ik évben fognak virágot hozni, de ettől kezdve minden évben rendszeres virágzik és terem, ha elég napfényhez és meleghez jut.

 

A gránátalma ma már a szépségiparba is betört, hiszen rengetek vitamin és antioxidánst is tartalmaz, de a rákkutatásban is fontos szerepet kapott. Maga a termése és a magja süteményekhez-szörpökhöz, lekvárokhoz, és koktélokhoz is felhasználható. Nem hiába hívják az istenek gyümölcsének, hiszen nem csak és finom, de nagyon sok a szervezetünk számára hasznos anyagot is tartalmaz, így méltán vívta ki magának az elismerést.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

A nyár legillatosabb dísznövénye a gardenia!

A gardénia egyik különlegessége a vanília illatú virágok. A növény sajnos az egyik legtöbb gondoskodást és törődést igénylő fajta, ezért tartása szobai körülmények között nem könnyű.

Bővebben...:

3 gyönyörű örökzöld a kertünkbe!

A tuják változatos forma világa már rég meghódította a kertészek szívét. Íme, 3 különböző tuja, amely igencsak eltérnek méretben és formában.

Bővebben...:

Ültessünk salátát az erkélyre!

Ültetés után már 8 héttel szedhetjük az ízletes salátákat kertünkből,amelyek nem csak szépek de finomak is.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: