csütörtök, 19 október 2017

Kezdjünk neki az őszi nagytakarításnak

Az ősz közeledtével a háziasszonyok gondolatai szinte kivétel nélkül egyetlen probléma körül forognak: időjárás által megviselt ablakok, porban fuldokló nippek, vízkőtől csúfított fürdőszoba – azaz a tavaszi nagytakarítás óta eltelt idő hagyatéka.

Ez pedig azt jelenti, hogy hacsak nincs egy varázspálcánk, mely egyetlen suhintással eltünteti a piszkot, akkor itt az őszi nagytakarítás ideje.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a boltban vásárolt vegyszerek ránk és a környezetünkre súlyos hatással vannak. Különösen igaz ez olyan háztartásokra, ahol kisgyermek is van, hiszen ő esetenként szöszöket reggelizik a padlóról, és elég kíváncsi ahhoz, hogy kinyissa a mérgekre gondosan rázárt szekrényajtót. Ha pedig végeztünk a takarítással, jönnek a hajtógázas illatosítók, melyek – ahogy ezt már kutatások sokasága bizonyította – ősi ellenségei az életünkhöz szükséges ózonrétegnek.

Jelen írás célja olyan trükkök, praktikák bemutatása, melyekkel megóvhatjuk önmagunkat és a környezetet. Fontos azonban a takarítás sorrendje is. Ha nem szellőztetünk ki alaposan, hiába illatosítunk, a hatás nem friss, inkább férfiöltöző-jellegű lesz. Mindig ügyeljünk arra, hogy ne csináljunk magunknak plusz munkát – például azzal, hogy a padló makulátlanná varázslása után kezdünk ablakpucolásba. A teljes rendrakás után érdemes szobánként haladni.

Konyha

Mosogatásnál beleszáradt ételmaradék eltüntetéséhez érdemes kevés vizet engedni az edénybe, majd szódabikarbónát szórni bele. Ha kissé ügyetlenek voltunk, és a vacsora odaégett, tegyünk az edénybe ecetet és vizet, majd forraljuk fel. A mikrohullámú sütők könnyen válnak szétrobbanó virsli, vagy bugyogó pörkölt áldozatává, ilyenkor a legjobb megoldás, ha egy csészébe víz és ecet keverékét öntjük, és a mikróban forraljuk néhány percig. A vízkő eltávolításának módját a fürdőszobánál fogom leírni, hiszen erre ott van gyakrabban szükség.

Nappali

Bútoraink vegyszermentes ápolásához alkalmazhatunk természetes olajokat – mint az olívaolaj – és illóolajokat, melyek kellemes illatot kölcsönöznek az elegynek. Egy teáskanál olajat keverjünk el egy negyed csésze ecettel – használhatunk bor- vagy almaecetet is. Tehetjük szórófejes flakonba, vagy önthetünk belőle a ruhára, majd törölgessük át a bútort. Az illóolajok a felmosóvízben is megteszik hatásukat, érdemes kipróbálni. A hamutartót, legyen az fém vagy üveg, hatékonyan tisztíthatjuk konyhasó segítségével.

Fürdőszoba

A vízkő eltávolításának több módja is létezik: keverjünk el szódabikarbónát citromlével, és ezzel töröljük át a vízköves felületet; megtisztíthatjuk tömény ecettel vagy ecetes vízzel is. Az eukaliptusz- és a levendulaolajnak is fertőtlenítő hatása van, ezért a WC-ülőkét érdemes ezekkel áttörölni. Fontos, hogy a vízkő eltávolítása után sose felejtsünk el mindent szárazra törölni, hogy az eredmény hosszantartó legyen. A mosógépet is ajánlatos időnként ecettel átmosni – ilyenkor természetesen ruhák ne legyenek benne.

Ablakok

Az ablakpucolás sokak rémálma: rettegünk a foltoktól és csíkoktól, attól pedig még inkább, hogy öt perccel azután, hogy végeztünk, elered az eső, és tönkreteszi az akár órákig tartó munkánkat. Bár utóbbi problémára nem tudok megoldást, az ablaktisztításnak létezik számos „Clin-mentes” módja. A kulcsszó itt is az ecet, melyet az első változatban langyos vízzel keverünk el, én hatásosabbnak tartom a szórófejes megoldást, ahol a flakonból permetezzük az ablakra, lemossuk, majd szárazra töröljük. A recept egy csésze víz egy csésze ecettel. A második változatban egy csésze tiszta szeszt elegyítünk egy kiskanál ecettel és szintén egy csésze vízzel a szórófejes flakonban. Csík- és foltmentesre szárad.

Ha a takarítás logikai sorrendjéhez igazodva, alaposan és gyorsan, mérgek nélkül végezzük az őszi nagytakarítást, arra leszünk figyelmesek, hogy nem stressztől terhelve, sípoló tüdővel és kiütéses bőrrel rogyunk este a kanapéra, hanem nyugodtan, csillogó ablakainkban és bútorainkban gyönyörködve, egészséges légutakkal és bőrrel. Legjobb barátaink ősszel: az ecet, a szódabikarbóna, citromlé, szórófejes flakonok (eredeti tartalmukat akár ki is önthetjük), valamint az illóolajok. Ha mindezt megvásároljuk – akár a flakonokat is – nagytakarításunk kevesebbe kerül majd, mint akár egy heti kisebb takarítás vegyszerekkel. Pucolásra fel!

Für Adrienn

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

A 810 és 940 nanométeres...

Tovább a cikkhez
Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Az illóolajokat már az ókorban...

Tovább a cikkhez
Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Nem feltétlenül csak a lábaink...

Tovább a cikkhez

5 könnyen elkészíthető őszi dekoráció otthonra

Van aki kedveli az őszt, van aki az elmúlást látja benne, de az biztos hogy az egyik legszínesebb évszakunk, amely számos természetes díszt kínál számunkra. Bemutatunk 5 könnyen elkészíthető filléres dekorációt.

Bővebben...:

Fogyasszunk minél több őszi gyümölcsöt!

Sajnos megérkezett a zord idő és ettől már csak rosszabb lesz, így nem árt oda figyelnünk az egészségünkre és felkészíteni szervezetünket az őszre.

Bővebben...:

Öt tipp az őszi depresszió ellen!

Az őszi hideg, esős és borús napok beköszöntével a hangulatunk is megváltozik, amely hatással van a mindennapi teljesítőképességünkre is.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: