vasárnap, 21 január 2018

Indul a penészszezon, így védekezhetünk ellene

Ősszel a hűvösebb levegő miatt egyre kevesebbet nyitunk ajtót-ablakot, és a nedves levegő könnyen megrekedhet lakásunkban. A hőmérsékletcsökkenés egyik kellemetlen, sőt veszélyes velejárója a penész, amely sajnos az új lakásokat és házakat sem kíméli. Hogyan előzhetjük meg vagy irthatjuk ki? A Poli-Farbe szakértőjét kérdeztük.

A legszebben kifestett falat is tönkre teszi a penész megjelenése, amelynek fő oka a lakás páratartalmának megemelkedése, mondja Podmaniczki Attila, a Poli-Farbe festékgyár alkalmazástechnikusa. Nyáron nem jelent gondot a pára, hiszen nyitva vannak az ablakok, ajtók, jár a levegő, de a hűvös napok közeledtével hamarosan bekapcsoljuk a fűtést is, és a zárt lakásban ilyenkor párologni kezd a beton, a fal, a fabútor is. A penészgombák pedig sajnálatos módon elszaporodnak. 15 és 30 Celsius-fok között, sőt afölött is szaporodnak, légúti tüneteket, sőt allergiát is okozhatnak.

Amint beköszön a hűvösebb idő érdemes tehát figyelnünk, látunk-e kialakulni penészfoltokat? A megelőzéshez és védekezéshez nézzünk meg néhány tanácsot a Poli-Farbe szakértőjétől:

1. A penész ellen a leghatékonyabb módszer a gyakori szellőztetés. Télen is naponta többször, rövid ideig nyissunk ablakot. A bennszorult pára így nem csapódik le a falakon. A fürdőszoba és a konyha, valamint a teregetésre használt helyiség szellőztetésére kell leginkább odafigyelnünk. Ezért sem túl előnyös, ha ezekben a párás helyiségekben nincs ablak. Ilyenkor érdemes a klíma fűtési üzemmódjával vagy egy egyszerű párátlanító berendezéssel rásegítenünk a légmozgásra.

2. Nyílászárócsere után is fokozódhat a lakás páratartalma, hiszen a természetes szellőzés kitűnően záródó ablakok mellett jelentősen lecsökken. Ezért érdemes olyan terméket választani, amelyet résszellőzés funkcióval láttak el, de a modern házaknál gyakori az automata légcserélő beszerelése is.

3. Mindenképpen tartsunk a lakásban páratartalom-mérőt, amely követi a levegő nedvességtartalmának változását. Az ideális arány átlagosan 50-55 százalék, efölött, szellőztessünk, légkondicionáljunk, mert ilyenkor már nő a penészesedés kockázata.

4. Gyakori az olyan kivitelezési hiba is, amely penészesedéshez vezet. A nem megfelelő szigetelésű falak, sarkok és áthidalók körül úgynevezett hőhíd keletkezhet. Ezekben a helyiségekben az ablakok és ajtók környékén tapasztalhatjuk a pára kicsapódását és vízcseppek megjelenését. Ilyenkor a hibák kijavítása hozhat eredményt.

5. A penészesedés végleges felszámolásához a kiváltó okot kell felkutatnunk és megszüntetnünk, különben az ártalmas kórokozó visszatérhet. Ám érdemes addig is cselekednünk, amíg nem tudunk a dolog végére járni: használhatunk olyan fertőtlenítőszert, amely elpusztítja a penészt. Ilyen például a Poli-Farbe Inntaler penészlemosója, amellyel jó ideig felszámolhatjuk a penészt.

6. Fertőtlenítés után vagy akár megelőzés gyanánt használjunk olyan falfestéket, amellyel hatékonyan védekezhetünk a falakon. A Poli-Farbe Platinum matt latex festék fokozott igénybevételnek kitett helyiségek védelmére kifejlesztett beltéri falfesték, amely ellenáll a magas páratartalomnak és a falon penészálló bevonatot képez. Ezzel a speciális összetételű falfestékkel bevont a falakon nem tud megtapadni a penész. Sőt, a szép, új szoba tisztántartása is egyszerűbbé válik, mert a matt felületen a szennyeződések mosószeres vízzel lemoshatóak vagy akár súrolhatóak.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
3 hatékony házi módszer  körömgomba ellen

3 hatékony házi módszer körömgomba ellen

3 hatékony házi módszer  körömgomba ellen

A köröm gombás fertőzése...

Tovább a cikkhez
Pattanások 25 év felett - Miért alakulnak ki, és hogyan tüntessük el őket?

Pattanások 25 év felett - Miért alakulnak ki, és hogyan tüntessük el őket?

Pattanások 25 év felett - Miért alakulnak ki, és hogyan tüntessük el őket?

Olasz kutatók 500 nő segítségével...

Tovább a cikkhez
Ez a sör sokkal jobb és egészségesebb a főzéshez, mint az olaj

Ez a sör sokkal jobb és egészségesebb a főzéshez, mint az olaj

Ez a sör sokkal jobb és egészségesebb a főzéshez, mint az olaj

Ki gondolta volna, hogy...

Tovább a cikkhez

Így használd fel a banánt szépséged érdekében

Banán

A tél egyik slágere a banán, amelyet nem csak enned érdemes, hanem szépséged érdekében is hasznodra lehet. Megmutatjuk, hogyan tudsz házilag egy szuper arcpakolást készíteni banánból percek alatt.

Bővebben...:

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: