szombat, 16 december 2017

Ez a 3 fajta viselkedés jellemez bennünket konfliktusos helyzetben

Spanyol és olasz kutatók önkéntesek részvételével végzett kísérletekkel kimutatták, hogy a társas konfliktusokat tapasztalók nagy százalékát a versengés motiválja.

A társas viselkedéseket vizsgáló kutatókat már régóta foglalkoztatja, miért működnek együtt az emberek egymással a társas magatartások során, annak ellenére, hogy sokan úgy vélik, hogy az embereket főként önös érdekeik motiválják. Az ilyen viselkedéseket nyomon követő korábbi kutatásokban általában arra kérték a résztvevőket, hogy vegyenek részt bizonyos játékokban. Mivel azonban ezekben általában egyszerre csak egyetlen fajta játékról volt szó, más típusú konfliktusok során ezek a kutatások nem adtak lehetőséget a megfigyelésre.

Ennek a problémának a megkerülése érdekében a Science Advances szaklapban megjelent tanulmány szerzői arra kértek 541 önkéntest, hogy párokat alkotva játsszanak négy különböző társasjátékot, amelyek valamilyen konfliktust tartalmaztak: egyes játékokban még a közül is kellett választaniuk, hogy hallgassanak, vagy elárulják a társukat. A kutatók ezután különböző mennyiségű jutalmakkal kezdték manipulálni a játékokat.

A játékok végeztével a szakemberek bevitték az adatokat egy számítógépbe, és lefuttattak egy korábban kidolgozott viselkedési algoritmust, amely az egyes résztvevőket a következő öt kategória valamelyikébe sorolta: határozatlan, megbízható, pesszimista, optimista vagy irigy. Az eredmények azt mutatták, hogy az önkéntesek körülbelül egyharmada az irigy kategóriába esett, amely így a legnépesebb kategóriává vált az összes közül. Az ebbe a kategóriába tartozó résztvevők általában nem működtek együtt a társukkal még akkor sem, ha ezért jutalmat kaptak volna: a kutatók szerint az arra utal, hogy nagyobbra értékelik a versengést, mint a racionalitást. A következő legnagyobb kategória az optimista illetve a pesszimista volt. Az ezekbe tartozó emberek jellemzően alábecsülték vagy túlértékelték azt, hogy mi ösztönözheti társuk viselkedését.

A kutatók szerint eredményeik új megvilágításba helyezik az emberi viselkedésmódokat, valamint azt, milyen döntéseket hoznak akkor, amikor feszültség is hozzáadódik a társas kapcsolatokhoz. Mindez pedig számos területen hasznosnak bizonyulhat.

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Ez a fő ok, amiért a tél szuper időszak a kocogásra

Ez a fő ok, amiért a tél szuper időszak a kocogásra

Ez a fő ok, amiért a tél szuper időszak a kocogásra

A hideg hatására a futó...

Tovább a cikkhez
Melyik vitamin hiánya fokozza az Alzheimer-kór kockázatát?

Melyik vitamin hiánya fokozza az Alzheimer-kór kockázatát?

Melyik vitamin hiánya fokozza az Alzheimer-kór kockázatát?

A B12 vitaminhiány növeli...

Tovább a cikkhez
8 hasznos tipp az otthoni polcszereléshez

8 hasznos tipp az otthoni polcszereléshez

8 hasznos tipp az otthoni polcszereléshez

A polcok gyakran nem csak...

Tovább a cikkhez

3 gasztroajándék karácsonyra, amelyeket te is könnyedén elkészíthetsz

gasztro ajándék

Ha a karácsony előtti bevásárló listával tipródsz és azt hiszed, se időd, se ügyességed ahhoz, hogy kézzel készült ajándékokkal lepd meg szeretteidet, akkor nagyon tévedsz. Íme 3 gasztroajándék karácsonyra, amelyeket te is könnyedén elkészíthetsz. A lényeg, hogy mutatós üvegeket válassz hozzá, és a végén köss a nyakukra egy-egy masnit egy saját készítésű ajándék blankettával.

Bővebben...:

Mennyei almás fahéjas süti karácsonyra

Ez a finom almás fahéjas süti, akár fél óra alatt elkészül. Ha úgy érzed nincs időd valami bonyolult süteményt sütni karácsonyra, akkor készítsd el ez a fél órás süteményt.

Bővebben...:

Számolja a karácsonyi kalóriákat? Semmi ok a pánikra!

Bár a legtöbben aggódnak, hogy az ünnepi időszak alatt mennyit fognak hízni, a Birmingham Egyetem kutatói szerint azonban felesleges ez a pánik.

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: