szerda, 22 november 2017

Az univerzum középpontja

A DC Univerzum még csak születőben van – néhány nagy filmen, és egy minden kétséget kizáróan elsöprő szuper sikeren (a Wonder Woman-en) túl még csak most jön a java.

Az igazság ligája (Justice League, hazai bemutató: november 16.), az Aquaman és az Öngyilkos osztag 2. valószínűleg bebetonozza a nagy sikersorozatok közé a képregény-különlegesség megfilmesítéseit.

Az univerzum középpontjában Zack Snyder áll, aki producerként és rendezőként is felügyeli e filmek készültét. Még akkor is, ha magánéleti okokból Az igazság ligája készítése közben segítséget kellett hívnia: jó időre Joss Whedon-nak, a Bosszúálló filmeket sikerre vivő rendezőnek adta át a gyeplőt.

Az igazság ligája tulajdonképpen kettejük közös műve, még akkor is, ha utóbbi csak íróként van feltüntetve a stáblistán.

Most végre egy bennfentes árulkodott a munkamegosztásról. Maga Batman, Ben Affleck nyilatkozta a következőket:

– Joss azt hozta a produkciónak, amit egy rendezőnek hoznia kell: a jó ízlését – mesélte Affleck az SFX magazinnak. – Érezte, hogy mi tesz jót a sztorinak és mi nem. Ösztöne van a realizmushoz meg a szereplőkben meglévő humanitás felfedezéséhez. Minden szereplő elképesztő dolgokra képes ebben a filmben, de ő hozott össze minket, ő tette érdekessé az egészet. Tehetséges, ennyi az egész.

IC Press

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
Ez a technika segít, hogy másképp lássuk az embereket

Ez a technika segít, hogy másképp lássuk az embereket

Ez a technika segít, hogy másképp lássuk az embereket

Gyakran halljuk a figyelmeztetést,...

Tovább a cikkhez
5 karácsonyi ajándék ötlet nőknek

5 karácsonyi ajándék ötlet nőknek

5 karácsonyi ajándék ötlet nőknek

Kedves Urak, hamarosan menthetetlenül...

Tovább a cikkhez
Óvatosan a takarítással: ezek a vegyszerek árthatnak a tüdőnek

Óvatosan a takarítással: ezek a vegyszerek árthatnak a tüdőnek

Óvatosan a takarítással: ezek a vegyszerek árthatnak a tüdőnek

A konyha és a fürdőszoba...

Tovább a cikkhez

Fenyőolajjal a meghitt és egészséges ünnepekért

Ki ne szeretné a fenyőfa illatát? Olyan tiszta, friss és harmonikus hangulatot áraszt. Talán csak azért érezzük így, mert a szeretet ünnepével kapcsoljuk össze.

Bővebben...:

3 gasztroajándék karácsonyra, amelyeket te is könnyedén elkészíthetsz

gasztro ajándék

Ha a karácsony előtti bevásárló listával tipródsz és azt hiszed, se időd, se ügyességed ahhoz, hogy kézzel készült ajándékokkal lepd meg szeretteidet, akkor nagyon tévedsz. Íme 3 gasztroajándék karácsonyra, amelyeket te is könnyedén elkészíthetsz. A lényeg, hogy mutatós üvegeket válassz hozzá, és a végén köss a nyakukra egy-egy masnit egy saját készítésű ajándék blankettával.

Bővebben...:

5 karácsonyi ajándék ötlet férfiaknak

karácsonyi ajándék ötlet férfiaknak

Ugyan mi nők, akár kilométeres listát is sikeresen állítanánk össze saját vágyainkból, az erősebbik nem karácsonyi meglepetése okozhat némi fejtörést. 5 karácsonyi ajándék ötlet férfiaknak nagy kihívás, sokszor egy sem jut eszünkbe, ha életünk párjának szeretnénk kellemes perceket okozni ezen az ünnepen. Nem hagyunk magadra a töprengésben, néhány jellemző férfitípushoz adunk most tippeket.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: