Tippek, hogy soha többé ne égjen oda az étel

A legjobbakkal is előfordul, hogy esetenként odaégetik az ételt. Vagy mégsem?! A konyhai tüsténkedés közben sokszor elkalandozik a figyelmünk, majd hirtelen már csak arra leszünk figyelmesek, hogy átláthatatlan füstfelhő borítja be az egész konyhát – nem egyedi eset. Az sem ritka, hogy a legnagyobb igyekezetünk ellenére is széntablettát gyártunk az ebédből, hogy a finom ünnepi sütemény alja kormosabb lesz, mint egy kéményseprő keféje.

Ennek több oka is lehet, egyebek mellett az, hogy nem megfelelő hőfokon dolgozunk. De nézzük sorra, mit lehet tenni, hogy elkerüljük, a konyhánkban beköszöntsön a szénkorszak!

 

Salátához vagy sütéshez?

 

Nagyon gyakori, hogy a nem megfelelő olajhasználat az oka mindennek, ami nem csak szagos, hanem egészségtelen és veszélyes is lehet. Zsiradékok mellett növényi olajokat is használunk a sütéshez és főzéshez, de gyakran nem ismerjük ezeknek a füstpontját, sőt, még csak nem is hallottunk arról a dologról, aminek ez a neve. Pedig a füstpont bizony fontos, ez jelzi, hogy mi az a hőmérséklet, amit túllépve az olaj égni kezd, ami felett egészségtelenné válik. Ennek ismeretével könnyebb helyesen választani olajat az ételhez, és sokkal egyszerűbb elkerülni, hogy odakozmáljon a vacsora. Salátákhoz például az olyan olajok ideálisak, amiket nem lehet hevíteni, ilyenek: a dióból, a lenmagból és a búzacsírából készült változatok, de például a kendermag és a halolaj is alacsonyabb füstpontú olajok, csak kevésbé jó az ízük. Hús készítésekor válasszunk magasabb füstpontú olajat, amilyen például a repceolaj, ez kiváló lassabb sütéshez és főzéshez is. Az olívaolaj is nagyon népszerű, ez hirtelen sütésekhez megfelelő, bő olajos sütéshez viszont nem való.

 

Tartsuk be az előírt hőfokot!

 

Talán az sem ismeretlen jelenség, amikor a receptben ismert hőfokot kicsit személyre szabjuk, és tekerünk egy jókorát a gombon, mondván, ami sütőnk máshogy működik. Természetes is, hogy nem minden sütő működik ugyanúgy, arra viszont nem árt ügyelni, hogy csak akkor írjuk felül a receptben olvasottakat, ha már kellően ismerjük a sütőnk hóbortjait.

 

Ügyeljünk az edényekre!

 

Például a hal serpenyőben való elkészítésekor az egyik elsődleges szempont a sikerünkhöz, hogy tapadásmentes teflon edényt használjunk, különben könnyen leragad és szétesik a hús. Ezek az edények viszont kényesebbek a hagyományos fazekaknál, könnyen megsérülnek, elhasználódnak, ha óvatlanok vagyunk, és egy ilyen eszköz használatával az emlegetett halsütés is csupán fuccsba ment terv lesz – minden körültekintésünk ellenére. Ez is jól szemlélteti, milyen jelentősége lehet a megfelelő edény kiválasztásának is, akár ezen múlhat az egész ügy. Természetesen a megfelelő minőségű hús is fontos, amit kényelmesen, egy online bevásárlás során is beszerezhetünk; így akár három órán belül az ajtónkig szállítják a termékeket, és még cipekednünk sem kell!

 

Ne kalandozzunk el!

 

Kivel ne fordulna elő legalább egyszer, hogy legszívesebben minimum polippá változna a kezei számát tekintve és a nap huszonnégy órájából legalább harmincat varázsolna?! Mivel erre viszonylag csekély esélye van legtöbbünknek, marad a megoldás, hogy mindent egyszerre próbálunk megoldani. Öreg hiba. Sütés és főzés közben ne hagyjuk magára az ételt hosszabb időre, ne kezdjünk bele olyan feladatba, ami teljesen elvonja a figyelmünket, hiszen ez kész garancia arra, hogy a munkánk gyümölcse végül szenesebb legyen a kelleténél!

(X)

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.