Mindannyian kecses üvegekből szeretnénk magunkra permetezni a bőrünket megóvó, de egyébként láthatatlan és tapinthatatlan napvédő krémet. Tudtad, hogy szinte mindegyik naptej spray kémiai fényvédők használatán alapul, amelyek akár a hormonháztartás működését is befolyásolhatják?

A koronavírus járvány még javában tart, és egyelőre nem is látjuk a végét. Már annak is örülhetünk, hogy kiszabadultunk a karanténból, hát még, hogy a nyaralásnak sem kell elmaradnia. Ám a leghelyesebben akkor járunk el, ha biztonságunk érdekében hazai úticélt választunk nyári pihenésünk helyszínéül.

A szünidőnek még nincsen vége, bőven van lehetőség felkeresni néhány szuper helyet, ahol jól szórakozhat és pihenhet az egész család. Ugyan a járványhelyzet sem ért véget, mégsincs ok arra, hogy otthon maradjunk, hiszen fontos a kikapcsolódás, a jó levegő és a napsütés pedig erősíti az immunrendszerünket.

Hurrá nyaralunk! Küszöbön a nyár, biztosan téged is elkapott az utazási vágy, és lázasan böngészed a netet, hol is kellene eltölteni a szabadságot. Mikor végre megtalálod álmaid úticélját, azt gondolod, túl vagy a nehezén. Pedig az még csak most jön! Mert legalább ekkora fejtörést okozhat összeválogatni, hogy mit vigyél magaddal az útra.

Amilyen gyorsan eljön a tavasz az életünkbe a téli hónapok után, a nyár is szinte már a küszöbön várakozik, és hamarosan beköszönt. De jaj, vagyok én olyan formában, hogy jól mutassak a bikiniben? – kérdezed magadtól. Bármennyi plusz kiló is van rajtad, az a fontos, hogy te jól érezd magad a bőrödben. De ha fogyni szeretnél, adunk pár jó tippet!

Hamarosan kicsengetnek, és remélhetőleg a jó idő is megérkezik végre a nyárral. A vakációval pedig eljön a pihenés és kikapcsolódás ideje. Érdemes minél több időt tölteni a szabadban, aktívan tölteni a szabadságot, és feltöltődni a hosszú bezártság időszaka után. Szerencsére hazánkban sok olyan kirándulóhely van, ahová ellátogathatunk.

Nyáron az egyik legfinomabb és legegészségesebb frissítő ital a limonádé. De ki mondta, hogy mindig csak vízzel, cukorral és citromlével készíthető? Miért ne használnánk ki a nyár bőséges gyümölcstermését, hogy még ízletesebbé, egészségesebbé és gyümölcsösebbé tegyük ezt a klasszikus nyári nedűt?

Az utazási pakolós listát nagyban befolyásolja, milyen korú gyermekkel szeretnél útnak indulni. Ha kisgyerekkel készülsz nyaralni, akkor némileg egyszerűbb a dolgod, mintha kisbabád lenne, de így is sok mindenre oda kell figyelned, hogy ne maradjon le a pakolós listádról. Összegyűjtöttük helyetted a legfontosabbakat, hogy megkönnyítsük az utazást.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.