Érdemes a gyereket mozgásra bírni!

 Dán és svéd kutatók 223 gyermeket vizsgált meg (123 kisfiút és 100 kislányt), az átlagéletkor 9,8 év volt. Négy évig vizsgálták aktivitási szintjüket és megállapították, hogy a magasabb fizikai aktivitású gyerekeknél alacsonyabb volt a szív-érrendszeri megbetegedésekre vonatkozó kockázat. A közlemény az Acta Paediatrica májusi számában jelent meg.

„Köztudott, hogy a felnőttek fizikai aktvitása betegségek széles körével mutat összefüggést, sőt a halálozással is összefügg” - magyarázza az első szerző Dr Tina Tanha, a malmői Skane Egyetem kutatója. „Tanulmányunk egyértelműen bizonyítja a fizikai aktivitás és a szív-érrendszeri betegségek közötti összefüggést gyerekek esetében is. A szív-érrendszeri megbetegedések 11 százaléka gyerekeknél a fizikai aktivitás különbségeivel magyarázható.”

A gyerekek derekára négy napon át egy fizikai aktivitást mérő úgynevezett akcelerométert rögzítettek. A gyerekeket csak akkor vették be a vizsgálatba, ha az övet legalább három napig minimum nyolc órán át hordták. Vizsgálták a szív-érrendszeri megbetegedéseik kockázati tényezőit, például a vérnyomást, a nyugalmi pulzust, a fittséget illetve a testzsírszázalékot is rögzítették.


A fiúk átlagos BMI-je 17,4 volt, a lányoké 17,5. A fiúk fizikálisan aktívabbak voltak, mint a lányok (746 illetve 620 értéket teljesítettek percenként, átlagosan 45 illetve 35 percig folytattak közepes intenzitású, és 15 illetve 11 percig magas intenzitású tevékenységet). Nem volt jelentős különbség a nemek között a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekben, továbbá az átlagos artérás vérnyomásban. A nyugalmi pulzus a lányoknál magasabb volt (85 szemben a fiúkban mért 80/perc értékkel). A fiúknál alacsonyabb volt a testzsír mennyisége (6,3 kg illetve 8,3 kilogramm), de alacsonyabb volt a testzsírszázalékuk is (16,2 százalék és 22,6 százalék), ugyanakkor magsabb volt az oxigén felvételük is.

Az erőteljes fizikai aktivtás 10 százalékkal, míg a közepesnél intenzívebb testedzés 8 százalékkal járult hozzá a szív-érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkenéséhez mindkét nem esetén. A különbségek az általános fizikai aktivitás esetén jelentkeztek, az ugyanis 11 százalékban játszott szerepet a fiúknál, de nem volt jelentősége a lányok esetében. Fontos, hogy a vizsgálatok során a korábbiakkal szemben számos rizikótényezőt együtt vizsgáltak. A gyerekkori rizikótényezők azért is fontosak, mert hatásaik összeadódnak az élet során.

 

 

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.