3 eldugott magyar falu, ahol nádtetős házakat is láthatsz

 Napjainkban kuriózumnak számít a nádtető, mely a régi parasztházak és gazdasági épületek jellegzetes tetőzete volt. Később a cseréptető és palatető háttérbe szorította. Egy nádtetős ház láttán az ősi paraszti világ hangulata köszön ránk, nem csoda, hogy örömmel keresünk fel olyan falvakat, ahol még megpillanthatunk ilyen házakat.

A nádtető igen kedvelt tetőzet volt, olcsó, könnyű és tartós, mely nyáron hűvöset, télen meleget adott. Főként az Alföldön, a Kisalföldön, Mezőföldön és a Duna mentén volt elterjedt. Bár visszaszorult a használata, manapság mint különlegességet alkalmazzák, és még luxusingatlanok tartós tetőzetének is választják. Ezek az újfajta nádtetők már magasabb minőségi követelményeknek felelnek meg, emiatt sokkal tartósabbak.

 

A nádtetőnek van valamilyen magával ragadó, régi világot idéző bája, ami miatt mindig szívesen látunk ilyen tetejű épületeket, remélve, hogy ezek a szépségek nem tűnnek el örökre a szemünk elől. Szerencsére akadnak még olyan falvak, ahol megcsodálhatunk régi, nádtetős házakat. Három ilyen kis falut mutatunk most be.

 

Kajárpéc

 

A Sokorói-dombság peremén fekszik ez a híres bortermelő falu. Kajárpéc 1950-ben jött létre Kajár és Kispéc települések egyesítéséből. A napsütötte vidéken sokan foglalkoznak szőlőtermesztéssel. Nádfedeles pincék őrzik a régi világ hagyományait, és kortyolhatunk az itteni mennyei borokból is. A falu nagyon gazdag közösségi életet él, találhatunk itt íjász- és lovasklubot, sport egyesületet, hagyományőrző egyesületet és a vásári komédiáiról híres Kajárpéci Vízirevüt is. Aki idelátogat, megtekintheti a paraszti élet mindennapjait bemutató tájházat, bebarangolhatja a gyönyörű tájat gyalogosan, kerékpáron vagy akár lóháton is. A csendes kis faluban évközben többször is érdekes programokat rendeznek, borversenyeket, falunapot, túrákat a Hatos-tölgyhöz és tájházi mulatságot. Mindenképpen érdemes idelátogatni, ha nádfedeles házikókat szeretnénk látni, és akkor is, ha békés kikapcsolódásra vágyunk.

 

Sukoró

 

Sukorón is finom borokra lelhetünk, ha odalátogatunk. A falu remek éttermeiben és borospincéiben is sort keríthetünk a Velencei-hegység zamatos borainak kóstolására. Bár Sukoró egy igen népszerű üdülőhely – még a külföldi turisták körében is – számos módon őrzik itt a régi hagyományokat, hogy megőrizzék a település falusias hangulatát. Sukoró egy olyan falu, ahol nem csupán a régkorból fennmaradt nádfedeles házikókat csodálhatunk meg. Itt ugyanis, éppen a hagyományőrzés jegyében, ma is sok nádfedeles ház épül. Érdemes idelátogatni, ha a múlt szépségeire vágyunk, de még számos okot találhatunk arra, hogy Sukoró legyen az úticélunk: a gyönyörű panoráma, a szép épületek, a templom, a Pákozd-Sukorói Arborétum, a Likas-kő, az Ingókő, a meseszép források, fürdőzési, vízi sportolás, télen szánkózás, korcsolyázás vár itt ránk. Igazi paradicsom a csendes pihenésre és az aktív kikapcsolódásra vágyók számára egyaránt.

 

Cák

Ősi település, melyet már a római korban laktak, erről tanúskodnak a 8.századból származó római-kori sírok, melyeket a település határában találtak. A falu talán leghíresebb látnivalója a cáki pincesor, mely szabadtéri múzeumként működik, és minden évben várja az idelátogatókat április 1. és október 31. között. A pincesor házikói mesés természeti környezetben fekszenek, és egészen eltörpülnek a többszáz éves faóriások árnyékában, emiatt valóban olyan érzése van az embernek, mintha valami mesebeli környezetbe csöppent volna. Az idők folyamán egyre több épületet lebontottak, és csaknem veszélybe került a pincesor léte, mikor végülis 1974-ben védettség alá került. A pincesor első nyolc épületét eredeti formájukban újították fel, és szabadtéri néprajzi múzeumnak rendezték be. Találunk itt nádtetős házikót is, de a pincesor megtartotta eredeti zsúptetejét, mely nem nádból, hanem valójában szalmából áll, ám nem kevésbé hangulatos, mint a nádtető. Ha szeretünk vadregényes tájon barangolni és régi épületeket felfedezni, akkor érdemes Cákra látogatni.

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.