3 fantasztikus dísznövény, amelyek a tűző napot is jól viselik

 

Az egynyári növények gyakran már délben elalélnak a magas hőmérséklettől, és csak késő délután térnek magukhoz, amikor a nap odábbáll.

Bemutatunk három olyan növényt, amelyek jól bírják az erős napot és a nyári meleget, sőt, a szárassággal is megküzdenek, így nem kell mellettük állnunk locsolókannával a kezünkben.

Gumós begónia

A gumós begónia, pár éve ismét divatba jött, tavasszal a legtöbb kertészeti áruházban széles választékban kínálják a növény gumóját zacskóba csomagolva, legtöbbször 3-5 darabos kiszerelésben.

Ezeket a gumókat csak el kell ültetnünk cserepekbe, balkonládába, vagy a virágágyásokba, és egész nyáron át kora őszig gyönyörködhetünk látványukban.

Gumós begóniák közül választhatunk kisebb félálló szárú fajtákat, de a nagy virágú, vagy csüngő változat is mutatós. A zöld kivételével szinte minden színben megtalálható, a nagy virágú fajták szimpla, vagy dupla szirmú változatban is ültethetők.

Tavasszal humuszban gazdag talajba ültessük a gumókat, úgy hogy az alvó rügyek mindig lefelé nézzenek.

Hajtassuk elő a gumókat ültetés után egy védett világos közép meleg helyen, és csak a fagyok elmúltával tegyük ki őket a szabadba, mivel igen fagyérzékenyek.

Földjét tartsuk mindig nedvesen, de kerüljük a túllocsolást.

Ősszel szedjük fel a gumókat, válogassuk át őket, a kis sarj gumókat szedjük le, és télire vigyük be az összes gumót egy fagymentes helyre.

Záporvirág

A záporvirág, latin nevén gazania Dél-Afrikából származik, így érthető miért viseli olyan jól a tűző napot, és az extrém meleg hőmérsékletet. Azért is olyan kedvelt növény a kertbarátok körében, mert ez a kis szépség csak napsütésben mutatja meg magát, vagyis a virágok a napfény hatására kinyílnak, az árnyék hatására pedig bezárulnak.

A virágok a gerberához hasonlítanak kissé, legtöbbször a sárga, a narancssárga és a piros árnyalatiban pompáznak a színek. A záporvirágot tavasszal magról is vethetjük, de gyorsabb és biztosabb módszer, ha kész palántákat vagy kifejlett növényeket vásárolunk a kertészetben.

Ültethetjük cserépbe, balkonládába, vagy virágágyásba, de sajnos, esős időben a virágok zárva maradnak, így jó, ha társítjuk más növénnyel is.

Mivel ez a növény jól tűri a szárasságot, kerüljük a túllocsolást, és a pangó vizet, de ültetés után egy hónappal, már érdemes tápoldatot is keverni az öntöző vízhez, így biztosítva a növény számára szükséges tápanyag utánpótlást.

Kövirózsa

Igen tudjuk, hogy a kövirózsa, nem épp az a klasszikus virág, amelyre egy kertbarát gondol az ültetés során, ám mégis szívből ajánljuk mindenkinek ezt a kedves kis növényt.

A kövirózsa ma már számtalan színben megtalálható tavasszal a kertészetekben, és fantasztikus színfoltot alkot más dísznövényekkel együtt, formájával egy új izgalmas elemet tudunk hozzáadni a virágágyásokhoz, balkonládákhoz, vagy épp a beültetett dézsás növényekhez.

Mivel a kövirózsa a pozsgások családjába tartozik, képes vizet tárolni a leveleiben, így nagyon kevés vízzel is beéri, és bármilyen nyári hőséget és napsütést jól visel.

Talán kevesen tudják, de a kövirózsának is van virága, méghozzá 10+-15 cm magasra is megnövő színes szépségek.

Szaporítása szinte gyerekjáték, elég ha a kis sarj növényeket leválasztjuk, és külön elültetjük.

Még több érdekes cikket olvashat kertről, növényekről, a Kertvarázs Magazin oldalán!

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.