A szép és egészséges haj titka

 

A húszas éveinkben még nincs semmi gond, a fejbőrünket borító 100-150 000 hajszál ilyenkor még teljes egészségnek örvend, ám ezen sokat ronthatunk azzal, ha nem megfelelő módon festjük, illetve túl nagy hőmérsékletnek tesszük ki. Védelméért viszont megfelelő étrenddel tehetünk, a hajnak ugyanis sok tápanyagra van szüksége, elsősorban B-, A, C-, E-vitaminra, cinkre, vasra, folsavra és fehérjére.

Minden egyes hajszál egy külön tüszőből nő ki, a szőrtüsző alsó végén lévő érdús kötőszöveti csap – a hajpapilla - biztosítja a hajat termelő sejtek fokozott vérszükségletét. A felette elhelyezkedő hámsejtek képezik a hajhagymát, amelynek egyes sejtjei folyamatosan elhalnak, és a bennük képződött szaruanyag alkotja a hajszálat. A különböző hajszálak soha nincsenek ugyanabban a növekedési fázisban. Az egészséges haj havonta egy cm-t nő, ez az időszak az anagén, növekedő fázis, mely általában 2-8 évig tart. Ezután a tüszők egy kéthetes katagén, átmeneti fázisba kerülnek, mely idő alatt lehetőségük van megújulni. Végül pedig következik a telogén, nyugalmi fázis, amely akár négy hónapig is eltarthat. Ha a telogén fázis lezárult, az anagén fázis újraindul, és az előző hajszálat az újonnan növekvő kilöki.

 

Naponta akár 100 hajszálunk is kihullhat, ám a terhesség során különös dolog történik: ekkor valamennyi tüsző növekvő üzemmódba áll, és a hajhullás szünetel. Az újszülött világra jöttét követően nem sokkal azonban visszaáll a normál ciklus, és ekkor egyszerre hullanak ki azok a hajszálak is, amik addig nem. Ettől senkinek nem kell megijednie, ez egy teljesen normális folyamat.

Van azonban, amikor valóban valamilyen egészségügyi gond áll a hajhullás mögött. Ilyen lehet a jelentős mértékű fogyás, a hormonális fogamzásgátlók használata, a magas lázzal járó betegségek, az autoimmun zavarok és a krónikus vashiány. Emellett a túlzott stressz sem használ, mivel ilyenkor a hajnövesztéshez szükséges energia más területeken használódik fel.

A negyvenes éveiben a legtöbb nő észreveszi, hogy haja vékonyodni és őszülni kezd. Ekkorra ugyanis már egyre több hajtüsző kerül nyugvó állapotba, melynek a csökkenő ösztrogénszint az oka. A ritkás hajat világosabb színezéssel, dauerral vagy fokozatos vágással lehet ellensúlyozni, illetve ki lehet még próbálni a minoxidil nevű szert, ami mind a hajnövekedést, mind a hajerősödést serkenti.

Az ötvenes éveikben már szinte valamennyi nő őszülésnek indul, mivel a kor előre haladtával a tüszőben található pigment sejtek fokozatosan elpusztulnak. A legkevesebb kárt azzal okozzuk a hajunknak, ha az eredetihez színéhez hasonló árnyalatúra festjük, és minél kisebb hőhatásnak tesszük ki.

A megfelelő hajmosás viszont minden életkorban fontos, ezért érdemes az alábbi szabályokat betartani. Ne a hajunkat mossuk, hanem a fejbőrünket, kétnaponta vagy annál ritkábban mossunk hajat, közte pedig szükség esetén használjunk száraz sampont, illetve hetente egyszer alkalmazzunk vitamint tartalmazó szérumos kezelést a hajunkon.

Ezt olvastad már?

5 hajápolási tipp, hogy ragyogó hajunk legyen

A hajhullás okai között szerepelhet a válás is!

Citromleves hajöblítő készítése!

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.