Maszk kompatibilis smink a mindennapokra

Az elmúlt hónapok történései minden szinten kihatottak hétköznapi életünkre. Ennek az egyik meghatározó eleme a maszkviselés, hiszen ezzel óvhatjuk magunkat és a környezetünket egyaránt. A járványhelyzet ugyan enyhült, a maszkviselés azonban még mindig sok helyen kötelező, így az elkövetkezendő időben sminkrutinunkat is némileg ehhez kell igazítanunk. Szabó Doris, az AVON sminkmestere ezért most egy olyan sminkkel készült nekünk, amely segítségével még maszkviselés közben is a legszebb formánkat hozhatjuk.

A maszk viselése és annak fel-levétele miatt most talán az egyik legfontosabb tényező sminkünk kapcsán, hogy az horzsolásálló legyen, ezért érdemes tartós sminktermékeket használni. Ez igaz már az alapozó használatára is. Maszkviselés esetén kerüljük az olyan alapozókat, amelyek pluszban hidratálnak, mivel azok még inkább előidézhetik a melegben a nedvességképződést, izzadást a maszkunk alatt. Amennyiben bronzosítani vagy pirosítani szeretnénk, akkor feltétlen por állagú terméket használjunk, ne krémeset, mert azoknak magasabb a nedvességtartalmuk, így a maszk alatt bőrünk könnyen befülledhet ezektől a termékektől is.

Maszkviseléskor arcunkból leginkább a szemünk látszik, így érdemes ebben az időszakban a legnagyobb hangsúlyt szemsminkünkre helyezni. A sminkmester tippje, hogy az AVON True Power Stay szemceruzával sűrítsük a szempillák tövét, oly módon, hogy a felső szemhéjunkat óvatosan megemelve a felső vízvonalat festjük meg  barna vagy fekete szemceruzával, így érhetjük el a legtermészetesebb hatást. Ha ettől idegenkedünk, akkor felülről próbáljuk a felső szempillasor közötti részt óvatosan megszínezni a szemceruzával. Szemhéjfesték használatával még hangsúlyosabbá tehetjük szemünket, amelyből szintén érdemes tartós verziót választani, hisz a melegben a maszk viselésével bőrünk jobban megizzadhat, így fontos, hogy a szemhéjpúderünk se kenődjön el. Ideális választás lehet ehhez az új AVON True Power Stay szemfestékekek egyik igéző árnyalata. Nagyon szépen mutat majd a sminkünk, ha kevés fényt csempészünk a felső mozgó szemhéjunkra a ceruzákkal.

Szemsminkünk utolsó lépéseként jöhet a szempillaspirál. Ebben az esetben elég, ha tartós szempillaspirállal csak a felső szempillákat hangsúlyozzuk, de azt alaposan! A festéket a pillák tövétől vigyük fel, hogy egyenletesen eloszlassuk azt és megtámasszuk pilláinkat, az igazán látványos hatás érdekében. Ehhez használjuk bátran az AVON True Power Stay vízálló, dúsító szempillaspirált, amely ellenáll a hőnek, a párának és az izzadságnak, így még a legforróbb napokon sem kenődik el.

Végezetül szemöldökünkről se feledkezzünk meg. A tartós hatás itt is fontos, ezért érdemes ebben az esetben is a vízálló termékeket előnyben részesíteni. Az egyenletes vonalak helyett nyugodtan varázsolhatunk magunknak egy picit dúsabb, kócosabb hatást, ami manapság egyébként is igen felkapott szemöldök trend. Ehhez csupán annyit kell tennünk, hogy satírozás vagy színezés helyett, apró, hajszálvékony vonalak segítségével dúsítjuk szemöldökünket, így érhetjük el a rakoncátlanabb, természetes hatást.

A szánk ugyan nem látszik a maszk alatt, így a rúzs viselését nem ajánlja a szakértő – pláne, mivel az könnyen el is maszatolódhat - azonban  ajkainkat most se hanyagoljuk el. Használjunk ajakápolót, amely ha illatosított, akkor az a maszk alatt még inkább érződhet, így némileg kellemesebbé tehetjük a viseletét.

www.avon.hu

Az anyagban említett termékek:

  • Avon True Power Stay szemceruza 0,35 g 1399 Ft
  • Avon True Power Stay vízálló, dúsító szempillaspirál 10 ml 1999 Ft
  • Avon True Power Stay szemfesték 1,4 g 1899 Ft
  • Avon True Power Stay alapozó 30 ml 3800 Ft
  • AVON Mark Brow Tattoo szemöldökformázó 1ml 2799 Ft
  • AVON Color Trend Lush Lips ajakbalzsam 4g 899 Ft

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.