A szakemberek megállapították, hogy érdemes a tejtermékekről szójára váltani, mivel a gyomorrák kialakulásának kockázata így akár 42 százalékkal is csökkenhet. Hasonló a helyzet a férfiak körében sok áldozatot szedő prosztatarákkal: a betegség kockázata tejtermékmentes étrend esetén 30 százalékkal alacsonyabb. A mellrák kockázata a menopauzán átesett nők esetében szintén lényegesen alacsonyabb. Az egyelőre nem világos, hogy a nők miért profitálnak többet a szójában gazdag étrendből, mint a férfiak.
„A vegán étrend nem csak egészségesebb, de fenntarthatóbb is, vagyis a növényi étkezés a gazdaságra rótt terheket és az ökológiai lábnyomot is csökkenti, így érdemes megpróbálkozni vele” – mondja a kutatást vezető Dr. Lieven Annemans, a Genti Egyetem munkatársa.
Az Alpro Alapítvány által szponzorált kutatás több mint 20 év kutatásait vette alapul.
Vastagbélrák ellen mozogjunk többet!
Az Amerikai Rák Társaság kutatói szerint a vastagbélrákkal diagnosztizált betegek közül nagyobb eséllyel halnak meg azok, akik szabadidejük nagy részét ülve töltik, míg a fizikailag aktív betegeknek nagyobb az esélyük a gyógyulásra.
A kutatást vezető Peter Campbell úgy véli, az összefüggés hátterében vagy az áll, hogy a fizikailag aktív betegekben eleve kevésbé agresszív tumor fejlődik ki, ám az is lehet, hogy a fittség következtében jobban bírják a kezeléseket. A testmozgás javítja a szív- és érrendszer, valamint az izmok állapotát, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet, ezek együttes hatására pedig a beteg jobban reagál a kezelésekre, illetve egy esetleges műtétre.
Campbell ugyanakkor hozzátette, hogy a sok ülés és a nagyobb halálozási arány közötti összefüggés oka még nem teljesen világos. Az tény, hogy a hosszan tartó ülés ront az inzulin- és a vércukorszint mértékén, ami pedig tumor kifejlődéséhez vezethet, és az is közismert, hogy a sok ülés megnöveli a test sejtjeinek oxidatív stresszét, emellett pedig a hormonegyensúlyt is felborítja. Ezzel szemben a sok mozgás segít tartani az egészséges testsúlyt, javítja az erőnlétet, amik mind javítják az általános egészségi állapotot.
A Journal of Clinical Oncology című lapban megjelent tanulmány során a szakemberek közel 2300, vastagbélrákkal diagnosztizált beteget követtek nyomon 16 éven át, amely időszak során több mint 800 beteg meghalt, közülük majdnem négyszázan a vastagbélrák következtében, a többiek pedig egyéb okból kifolyólag. A vizsgálatok során kimutathatóvá vált, hogy azok, akik rendszeresen mozogtak, 28 százalékkal kisebb arányban haltak meg, mint azok, akik nem. A szabadidőben történő napi hat óra vagy annál több ülés pedig 36 százalékkal növelte meg a betegségben való elhalálozás esélyét azokhoz képest, akik három óránál kevesebb időt töltöttek ülve egy nap.
Dr. David Bernstein, a North Shore Egyetemi Kórház gasztroenterológusa úgy véli, a fenti adatok nem csupán a vastagbélrákos betegekre vonatkoztathatóak, hanem általánosságban elmondható, hogy a mozgás és a fizikai aktivitás csökkenti az elhalálozás esélyét, testünk ugyanis arra lett megszerkesztve, hogy mozgásban tartsuk, nem arra, hogy semmittéve tespedjünk.