Ha eljön a tél, akkor a légúti fertőzéseket okozó vírusok támadására is számítanunk kell. A nátha és az influenza vírusa mellett most még a koronavírusnak is ki vagyunk téve. A három vírus közül egyedül csak az influenza ellen juthatunk védőoltáshoz, a másik kettővel szemben csak az immunrendszerünkkel védekezhetünk. Ezért fontos, hogy tegyük erőssé.
Immunrendszered erősítése nem csupán abból áll, hogy minden nap bekapsz egy C-vitamin tablettát. Számos helytelen életmódbeli szokással gyengítheted a működését, ezért soha nem elég csak a vitaminpótlásról gondoskodni, ha immunerősítésről van szó.
A legjobb téli immunerősítő tippek
Pihend ki magad rendesen
Az alváshiány erősen befolyásolja az immunrendszered működését. Ha 6-7 óránál kevesebbet alszol naponta, ne csodálkozz, ha könnyen fogékonnyá válsz a fertőző betegségekre. Éjszaka, nyugodt alvás közben regenerálódik a tested, és az immunrendszered is fokozottan működik, bizonyos ellenanyagokat éppen ilyenkor termel jelentősebben, és erősödik az immunrendszer azon képessége, mely segít felismerni a testbe jutó kórokozókat. Éjszaka a test szervei pihennek, így az energia az immunrendszer működésére tud fordítódni. Még egy kórokozó elleni vakcina hatékonyságát is csökkenti, ha nem alszol eleget. A cél érdekében tehát nagyon lényeges a napi 7-8 órás pihentető, zavartalan alvás.
Egészséges táplálkozás
Az ünnepi időszakban előtérbe kerülnek a zsírosabb főfogások és a szénhidrátban bővelkedő desszertek. Amúgy is hajlamosak vagyunk télen többet enni, jóllehet, nekünk nincs szükségünk téli zsírraktárra, mint a szabadban élő állatoknak. Sokan csak az alakjuk megőrzése miatt figyelnek oda az étkezésükre, de az egészségünk miatt is fontos a tudatos táplálkozás. A zsíros és cukros ételek helyett kapjanak főszerepet a zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak, sovány húsok, halak, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonák a napi menüben. Ezek nem terhelik az emésztést, biztosítanak minden fontos tápanyagot, és erősítik az immunrendszer működését is, mivel teli vannak értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal, egészséges zsírsavakkal, aminosavakkal, és antioxidánsokkal.
Több probiotikum a bélflóra egészségéért
Az erjesztett élelmiszerek és az élőflórát tartalmazó tejtermékek szintén fontos szerepet töltenek be a téli táplálkozásban is. Nem kell messzire menni a hűtőtől, hogy találj ilyen finomságokat, ha a hűtőben van joghurt és kefir, na meg egy kis kovászos uborka, akkor el is mondhatod, hogy elegendő probiotikumos élelmiszer lapul odahaza. Ezeket érdemes rendszeres fogyasztani, mert támogatják a bélflóra egészségét. Mivel beleinkben lapul immunrendszerünk 70 százaléka, könnyű megérteni, miért kell odafigyelni a bél egészségére. Ezek az ételek táplálják a hasznos bélflórát, és gátolják a káros baktériumok elszaporodását.
Egy kicsi mozgás mindenkinek kell
Télen csökken az aktivitásunk, sokan panaszkodnak enerváltságra, fáradtságra, és hogy nehezebben veszik rá magukat a mozgásra, mint nyáron a szabadban, a jó időben. Nagy hiba télen leállni az aktív életmóddal, mert a testmozgás is serkentően hat az immunrendszer működésére, mozgás után például megnő a hatékonysága a kórokozók elleni harcban. Nem számít, milyen edzésről van szó, lehet az egy kis séta is, csak legyen rendszeres, szánj rá minden nap legalább fél órát. Arra azonban ügyelj, hogy a túl intenzív sportolás gyengítheti a tested, ha már bujkál benned a betegség, ilyenkor pihenni kell. De a megelőzésben a mozgás nagyon fontos. Sőt, a stresszcsökkentésben is!
Érdemes étrendkiegészítőket szedni?
Ha kellően kiegyensúlyozott a táplálkozásod, és minden vitaminhoz hozzájutsz kellő mennyiségben, akkor nem feltétlenül kellenek. De nagyon ügyelj a C és D-vitamin kellő bevitelére, a D-vitamin pótlás bizony nem árt, mert a téli hónapokban nagyon sokan szenvednek D-vitamin hiánytól, holott a légúti fertőzések egyik legkiválóbb ellenszere. Fontos még a cink, és egyes gyógynövények is jótékonyan hatnak, mint például a fekete bodza, a zöld tea és a bíbor kasvirág.
Ha erős az immunrendszered, akkor előfordulhat, hogy bár elkapsz egy vírusfertőzést, mégis enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen gyógyulsz ki belőle.
A cikk folytatásában: 5 immunerősítő tea, amelyekkel megelőzheted a megfázást és a náthát