5+5 aranyszabály kezdő vetemény kertészeknek

Remek program lehet kicsiknek és nagyoknak: gyermekeinkkel könnyebben szerettethetjük meg a különböző gyümölcs- és zöldségféléket, valamint kiváló képességfejlesztő is egyben. Bár először bonyolult feladatnak tűnhet, kellő utánajárással és ismeretszerzéssel egy kellemes új hobbyt találhatunk, ha belevágunk a kertészkedésbe. Akkor se aggódjunk, ha már kész kialakított kertünk van. Manapság különféle esztétikus megoldások vannak arra, hogy akár egy elegáns kertben is veteményes kertet alakítsunk ki. A tervezéshez, kialakításhoz, esetleg az öntöző kialakításhoz kérhetünk szakértőtől segítséget, majd az első együtt megtett lépések után átvehetjük az irányítást, és élvezhetjük a „babérokat”. Ha kertészkedésre szánjuk magunkat, hozzuk ki belőle a legjobbat, és bátran használjuk Tóth Ádám, a Kertguru kertépítő szakértőjének tippjeit, hogy elkerülve a kezdő kertészek által leggyakrabban elkövetett hibákat.

Hiba 6#: Túl mélyre vagy a földfelszínre ültetés

Általánosságba véve minél nagyobb egy ültetendő mag, annál mélyebbre kell beásni a földbe. A csomagoláson mindig feltüntetik a javasolt ültetési mélységet - ne hagyjuk figyelmen kívül ezt az információt, mert a túlságosan mélyre ültetett vetőmagok nem érnek ki időben a földből, hamarabb kihajtanak, mielőtt elérnék a földfelszín és a nélkülözhetetlen napfényt. Ellenkező esetben, ha a felszínhez túl közel dugjuk a földbe, előfordulhat, hogy a mag kiszárad, nem rügyezik ki, és nem tud kellően dús gyökérzetet engedni.

Hiba 7#: Gumós növények fejjel lefelé ültetése

A hagymafélék és a fokhagyma gumók egyik végén gyökér, a másikon szár nő. Éppen ezért lényeges, hogy megfelelő irányba helyezzük a termőföldbe ezeket a gumókat. Ha fordítva ültetjük el őket, ezáltal lelassítjuk a kihajtás és növekedés folyamatát: a gumónak többletenergiába kerül, míg megtalálja a helyes irányt, ami gyenge termést hozhat. Kertgurunk tippje - A legtöbb gumós zöldség esetében a gumó a tetejénél inkább egybe, egy irányba tart, cseppszerűen csúcsosodik. A hagyma és fokhagymafélék a csúcs résznél kezdenek el hajtani, ezt már korábban is észrevehettük, ha hosszabb ideig tároltuk valamelyiket.

Hiba 8#: A magok közti nem megfelelő ültetési távolság - Túl közel vagy túl távol ültetjük a magokat egymástól

Abban az esetben, ha egymáshoz képest túl közelre szórjuk a magokat illetve ültetjük a palántákat, könnyedén fokozhatjuk a „versenyt” a földben szerzett tápanyagokért és a napsütésért a felszínen. Ismételten javasoljuk a csomagoláson feltüntetett ültetési távolság betartását. Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, ezeknek a pici magocskáknak nem kell bőséges hely a fejlődéshez, növekedéshez. Tóth Ádám szerint nem minden hajtás fog túlélni illetve olyan erős szárakat, leveleket hozni, mint a többi, így ha szűkösebben is ültettünk, ezeket nyugodt szívvel kivehetjük a sorból, enyhe tápanyagozásként ott hagyhatjuk a földfelszínen, vagy ha már hajtást hozott, akár egy nagyon finom, különleges, üdítő tavaszi salátában felhasználhatjuk a friss, mennyei ízű sárgarépácskát.

Hiba 9#: Ha nem gazolunk, az gáz!

Gazolni akkor a legkönnyebb, mikor még aprók a hajtások, és a gaznövény gyökérzete még nem érinti a palántánk gyökerét. Minél nagyobbra hagyjuk nőni a gazt, annál erősebb gyökeret fog ereszteni, és elhasználni palántánktól a földben található tápanyagokat. „Használjunk talajtakarást, mulcsozzunk vagy rendszeresen gereblyézzük a veteményesünket: Időnként célszerű felgereblyézni a felszínt - a lejjebb levő rétegek ugyanis sötétebbek maradnak, így felfrissíthetjük a mulcsozást - mondja szakértőnk. Típustól függően kb. 1,5- 2 év után lesz szükség a pótlásra, cserére. Ahogy a növények idővel összefüggő borítást adnak, egyre kevesebb mulcsra lesz szükség.”

 

Hiba 10#:Teljes körű vagy túlmulcsozás

A mulcsozás egyszerűen fogalmazva talajtakarást jelent. Tulajdonképpen a természetet másoljuk, ahol soha nem fedetlen a talaj. Legfontosabb előnyei a profi vízmegőrzés, gyomszabályozás, talajélet, valamint a tisztaság. Szinte minden olyan talajt, amelyben növények növekedni képesek, hosszabb rövidebb ideig egy élő réteg borítja. A mulcsozás hasznos dolog, de ebben is igaz a közmondás, miszerint „Jóból is megárt a sok”. Kerüljük a túlzott mennyiséget is, különösen az apró szemcséjű mulcsból, ami fojtogató hatású lehet. Organikus talajtakarással - mint például száraz levelek, fűnyírás utáni fű, stb. - megakadályozzuk a gazok kihajtását és növekedését, táplálja a termőföldet, hűsen tartja a talajt, és tápanyagot biztosít a növekvő palántáknak. Ültetést követően nagyon könnyedén mulcsozzunk, hiszen vastagabb „felszíni takaróval” a hajtások dolgát nehezítjük meg a napfényre jutásban.

Kertgurunk azonban óva int mindenkit a túlzásba vitt mulcsozástól: „Mulcsozást követően húzzuk távolabbra a talajtakarót a fiatal hajtásoktól így megvédjük attól, hogy komposztálódás során túl sok hő érje, vagy párásodás esetén rothadásnak induljon. Vigyázzunk a frissen levágott fűvel is, mert a komposztálódási folyamat közben hő termelődik, ami akár végzetes lehet a fiatal, zsenge hajtásoknak. Zöld mulcs estén mindig vegyük figyelembe magas nitrogén tartalmat: lassú bomlása csökkenti a növények által rövid távon felvehető (növekedésükhöz szükséges) nitrogén mennyiségét. Sok növénynél ez fejlődési nehézségeket vagy akár pusztulást is okozhat.”

Megannyi kérdés válik egyértelművé néhány veteményes kertészkedési évszak után. A tapasztalatszerzéshez türelem kell, de bízunk benne, hogy a fenti, veteményes kertészkedés esetén előforduló hibákat a cikk olvasói már nem követik el, és bátrabban vágnak bele egy csodálatos hobbyba.

Forrás: www.kertguru.hu

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.