A kezdő kertészek 10 leggyakoribb hibája I. Rész

Remek program lehet kicsiknek és nagyoknak: gyermekeinkkel könnyebben szerettethetjük meg a különböző gyümölcs- és zöldségféléket, valamint kiváló képességfejlesztő is egyben. Bár először bonyolult feladatnak tűnhet, kellő utánajárással és ismeretszerzéssel egy kellemes új hobbyt találhatunk, ha belevágunk a kertészkedésbe. Akkor se aggódjunk, ha már kész kialakított kertünk van. Manapság különféle esztétikus megoldások vannak arra, hogy akár egy elegáns kertben is veteményes kertet alakítsunk ki. A tervezéshez, kialakításhoz, esetleg az öntöző kialakításhoz kérhetünk szakértőtől segítséget, majd az első együtt megtett lépések után átvehetjük az irányítást, és élvezhetjük a „babérokat”. Ha kertészkedésre szánjuk magunkat, hozzuk ki belőle a legjobbat, és bátran használjuk Tóth Ádám, a Kertguru kertépítő szakértőjének tippjeit, hogy elkerülve a kezdő kertészek által leggyakrabban elkövetett hibákat.

Hiba 1#: Túl nagy fába vágjuk a fejszénket

Nehéz ellenállni a katalógusok és kertészeti magazinok képein látható, „hibátlan” fűszer, zöldség és gyümölcs palánták precízen elrendezett és mutatósan kialakított, színpompás ágyásainak, hiszen mi is rögtön ilyet szeretnénk látni kertünkben. Könnyen megtörténhet, hogy túlságosan sokféle és mennyiségileg is jóval több növénymagot vásárolunk, mint amit időnk valamint a kertészkedésre szánt hely megenged. Ha túlbuzgóságunkban ezen szempontokat figyelmen kívül hagyva, túllépjük a keretünket, bizony egy idő után nehézkessé válhat veteményesünk gondozása, és újdonsült kertészként talán még kedvünket is szegi a további „kertgazdálkodásban”. „Kezdjük ’kicsiben’ az első évben, csak néhány palántát ültessünk kedvenc zöldségeinkből. Így meglesz a sikerélmény, és nagyobb motivációnk lesz a hobby folytatásához. Idővel bővíthetjük kertünk kínálatát és egyúttal veteményesünk méretét is, miután kellő tapasztalatot szereztünk” - javasolja Tóth Ádám.

Hiba 2#: A termőföld nem megfelelő előkészítése

 

Megfelelő minőségű termőföld hiányában egyetlen palánta sem fejlődik kellő ütemben. A föld előkészítése minden esetben meg kell, hogy előzze az ültetést. Amint a magok gyökeret eresztenek, vagy a palánták gyökerei megerősödnek, a földet már nem mozgathatjuk a gyenge, növekvő fiatal palánták veszélyeztetése nélkül. A föld későbbi, humusszal való ellátására és levegőztetésére is gondoljunk. „A palánták sérülékenyek, így óvatosan kell bánunk velük - hangsúlyozza kertépítő szakértőnk. Készítsük elő a földet tavasszal, amilyen hamar csak tudjuk, de kerüljük az esős időt és a saras foltok kialakulását, amíg nem elég meleg az idő. Aztán jöhet az ültetés, majd az izgalmas várakozás, ahogy életre kelnek kedvenc zöldségeink palántái.”

Hiba 3#: Fényviszonyok alulértékelése

A nővények életciklusában a fénynek elsődleges és pótolhatatlan szerepe van. A zöld növények fény nélkül nem élhetnek, mert ez feltétlenül szükséges energiaforrás a szén- dioxid asszimilálása, a szerves anyag előállítása során, vagyis hogy megfelelő mértékben használhassák fel a föld és vízből kinyert tápanyagokat A zöld növények fényforrása a Nap. A fény hat a növény növekedésére, fejlődésére, alakjára, anatómiai felépítésére, tápanyagfelvételére, hiánya mindenképp kedvezőtlenül hat a növényre. Ez elsősorban a levelek világosabb színeződésében és a zöldségfélék puhalevelűségében mutatkozik meg. Fényhiány esetén a fénykedvelő növények testtömege nagyobb, az árnyékkedvelőké kisebb mértékben csökken.

 

A kertészkedésre szánt terület megtervezésénél legyünk biztosak afelől, hogy elegendő napfényhez fog jutni a teljes veteményes. Tóth Ádám javasolja, hogy mindig ellenőrizzük a vetőmagok csomagjának hátulján található információt a növények fényigényével kapcsolatban, mielőtt elültetnénk. Néhány vetemény sok, míg mások kevesebb napfényt igényelnek. Tervezzük meg előre pontosan az egyes növénycsoportok helyét az ágyásokban a ráeső napfény mértékét valamint a növény igényeit figyelembe véve.

Hiba 4#: Helytelen, azaz túl- vagy alul trágyázás

Túl sok, túl kevés vagy nem megfelelő időben történő trágyázás sajnos az élénk, erős hajtás útjába állhat. Néhány növény növekedését pozitívan befolyásolja a magas nitrogén tartalmú műtrágya használata, ilyen többek között a káposzta, a fejes saláta, a mángold, viszont bizonyos növények esetében akadályozza az érést.

„A gumós növények túltrágyázása esetén könnyen előfordulhat, hogy míg a föld feletti részek - mint pl. a levelek - gyönyörűen növekednek, ezzel ellentétben viszont a földalatti, evésre szánt gumók kevésbé gyarapodnak. Éppen ezért legyünk óvatosak akár az otthon előállított komposzttal is, hiszen esetenként ezeknek is nagyon magas lehet a nitrogén tartalma” - hívja fel figyelmünket kertgurunk.

Hiba 5#: Kardinális kérdés a locsolás

Minden növények szüksége van öntözésre a metabolikus folyamatokhoz, de az már cseppet sem mindegy, mekkora a vízigényük. Túl kevés vízzel kiszáradhatnak a palánták, ami magasabb fokú kiszáradás esetén sajnos a növény visszafordíthatatlan kiszáradásához vezethet.  Túl sok vízzel viszont kirohasztjuk a gyökereket, így csak az egészségesen maradt gyökerek lesznek képesek lépést tartani a növekedő palántával.

A legtöbb palánta kiadós locsolást igényel hetente 1- 3 alkalommal. „Ha öntözéskor csak a föld felszínét éri víz, a gyökerek közel a felszínhez növekednek, nem pedig mélyen a földbe, ahol további vízforráshoz tudnak jutni – magyarázza Tóth Ádám. A föld tapintásával egyszerűen is ellenőrizhetjük a föld kellő nedvességtartalmát. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy kellőképpen mélyen locsoltuk meg a földet, akkor használjunk egy „ellenőrző” csövet, amit mélyen levezetünk a földbe egészen a palánták gyökeréig.”

(Folytatás következik…)

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.