Hűsítő hatású gyógy- és fűszernövények kertünkben

A jin és jang elve szerint a meleg nyár, a száraz időjárás jang állapot, ezért a jint (hűvös, nedves, stb.) kell erősíteni. Ennek többféle módja van, melyből Benke Rita, a Harmónia Gyógyászati Centrum természetgyógyász és életmód szakértőjének segítségével most a nyári kánikulában történő egészséges táplálkozást és a bőséges folyadékpótlást ragadtuk ki.

A HKO a yin-yang elvre alapozva az élelmiszereket különböző csoportokba sorolja aszerint, hogy melegítő vagy hűtő hatást fejtenek ki (a jin vagy a jang energiákat támogatják-e), milyen az ízük és mely energiapályákra hatnak elsősorban. Így megkülönböztetnek forró, meleg, semleges, hűsítő és hideg táplálékot. A nyári hónapokban több gyógy- és fűszernövénnyel, továbbá számos táplálékunkkal egyenlíthetjük ki, vagyis csökkenthetjük a száraz és meleghatást, megteremtve ezzel a jobb közérzetet, elejét véve az egészségromlásnak, betegségnek.

Fűszernövényként és gyógynövényként is talán a legismertebb a borsmenta (Mentha piperita) vagy Borsosmenta, melynek számos rokona is ismert, mint a fodormenta, macskamenta. A borsmentát különféle emésztőszervi panaszok enyhítésére önmagában és teakeverékekben is használhatjuk, alkalmas gyomor-, epe- és bélbántalmak, továbbá felfúvódás esetén, de menstruációs görcsoldó, és híres hűsítő ital teaként, mivel a hidegérzékelő idegsejtekre hat. Ezt a tulajdonságát használják ki egyes mozgásszervi betegségek elleni kenőcsök, krémek összetevőjeként is, amikor a terület gyulladásos állapotot mutat. Kámforral együtt például kellemesen csökkenti a lobot az adott területen, kellemes közérzetet váltva ki ezzel. Hűsítőnek készíthetjük citrommal, valamilyen természetes édesítővel, jéggel és máris kész az alkoholmentes Mojito koktél. A mediterrán országokban, főleg az arab vidékeken közismert a nyári forróságban a forró mentatea, amit olykor pár szem hámozott mandulával vagy fenyőmaggal is gazdagítanak. Fűszerként gyümölcsételekbe, mártásokba használatos leginkább. De gyümölcslevesbe is beletehetjük fűszerként. Illóolajával csökkenthető a fejfájást, ha a problémás területet bemasszírozzuk vele, felfrissíti a lankadó figyelmet, ha a csuklóra, vagy papír zsebkendőre cseppentünk egy keveset, és szagolgatjuk.

 

Szintén az arab országokban kínálják frissítőként a forró, pikáns ízű hibiszkuszteát (Hibiscus rosa-sinensis). Modern világunkban a legfontosabb gyógyhatása egyebek mellett, hogy csökkenti a magas vérnyomást, az pedig már közismert tény, hogy ezzel elejét vehetjük olyan súlyos betegségeknek, mint a szívroham vagy az agyvérzés. Legalább ilyen fontos, hogy antioxidáns hatásának köszönhetően megköti a szabadgyököket, így akár a rákos betegségek ellen is harcolhatunk vele.

 

Kihagyhatatlan a citromfű (Melissa officinalis) a hűsítő gyógy- és fűszernövények közül. Amint a menták, a citromfű sem keverhető össze mással, ugyanis, ha megdörzsöljük a leveleit, félreismerhetetlen citromillatot áraszt magából. Legismertebb a nyugtató gyógyhatása, (a természetgyógyászatban zöldnyugtatóként is ismert), melyet kihasználva nyugtalanság, alvászavarok, ideges eredetű emésztőszervi problémák (epe, bél, gyomor, stb.) használatos. Remek összetevője teakeverékeknek is. Flavonoid tartalmánál fogva szintén szelíd segítség súlyos betegségek ellen. A konyhában ízfokozóként leginkább a gyümölcslevesek készítésekor használhatjuk (amint a mentát is), de a pudingok, gyümölcssaláták is finom ízt kapnak tőle.

A koriander (Coriandrum sativum) és a bazsalikom (Ocimum basalicum) a tőlünk kicsit délre élő népek ismert és elengedhetetlen alap-fűszernövénye. A levestől a húsig, a körettől a tésztafélékig majdnem mindenben megtalálhatóak, és ennek természetesen egyik oka, hogy hűsítenek, szemben a magyaros ételek piros paprikájával és fekete borsával, (amelyeknek szintén megvan a maguk elévülhetetlen értéke, de inkább a hidegebb, téli hónapokban, mert melegítő a hatásuk).

Az esti órákban leginkább érezhető, csodálatos illatú levendula (Lavandula officinalis) hűs teakánt elkészítve és kortyolgatva megkoronázhatja napunkat, a lila virágokat ugyanis nem csupán szagolgatni, de fogyasztani is lehet, sőt, mi több, érdemes! Virágai bizonyítottan nyugtató és görcsoldó hatásúak, mindemellett az idegi alapú gyomor- és bélproblémákat is kezelhetjük vele.

 

Ha kedveljük az ánizs különleges, fűszeres illatát, az édeskömény (Foeniculum vulgare) jó választás lehet. Az évelő fűszernövény a zellerfélék közé tartozik, és 30- 40 centiméter hosszúra is megnőhet. Az illata mellett a hatóanyaga is magáért beszél, hiszen a magjából készült, nyári hűsítő tea egyben remek görcsoldó, de köhögésre és étvágyjavításra is kiváló.

Néhány hűsítő alapélelmiszer:

Az összes citrusféleség, úgymint a narancs, a citrom, a lime, a grapefruit, valamint a kivi is a hűsítő táplálékok közé sorolhatók. Ezek azonban nyáron kevésbé elérhetőek, és helyettük inkább javaslom az aktuális idénygyümölcsöket és zöldségeket.

A boltokban már megjelent üvegházi és más, déli országokból származó eper is kellemesen hűsít, de érdemes még várni ennek a fogyasztásával legalább május végéig, amikor már a magyar szántóföldekről származik a gyümölcs.              

Dinnyefélék (sárga, görög, cukor) szintén ebbe a körbe tartoznak. Mindegyiket ehetjük csak magában, készíthetünk belőlük leveseket (különösen a sárga és a zöld alkalmas erre), az előbbiekben felsorolt fűszernövényekkel, gyümölcssalátákat magukban vagy más gyümölcsökkel keverve.

 

Déli népek kedvelt hűsítő zöldsége a dinnyék unokatestvére, az uborka (Cucumis sativus), amely a magyaros tejfölös-fokhagymás variáció helyett nagyon finom hűsítő étel joghurttal, kaporral, de nem csak salátaként, hanem lehet hideg leves is – közismert nevén tzatziki (fogyókúrázóknak alap!). A nyár egyik slágere a kovászos uborka is nagyon finom frissítő.  Még a fürdőszobában is fontos szerepet játszik, hiszen remekül tisztítja a bőrt. A megdagadt szemhéjra téve pedig lelohasztja a duzzanatot.

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön a tök, úgymint a cukkíni (Cucurbita pepo), a spárgatök és a csillagtök (patisszon). Hazánkban az utóbbi 25-30 év kivételével leginkább a spárgatök volt ismert, főzelék formájában, esetleg (hússal, kapros túróval) töltött változatban. Mindegyik remek hűsítő étel számos recept található belőlük az interneten, sütve, főzve, párolva, rakott ételként. A család igazi kedvence lehet a majoránnával, korianderrel, bazsalikommal grillezett tökök bármelyike (esetleg kis reszelt sajttal gazdagítva).

Általánosságban elmondható, hogy nyáron friss gyümölcsöket és zöldségeket együnk, a lehető legkevésbé megváltoztatott formában. Ha mégis főzzük, akkor a zöldségeket hagyjuk roppanós állagúra akár a levesekben vagy párolt köretként. Kerüljük mind a nagyon forró, mind a nagyon hideg ételeket és italokat, hiszen ezekkel komoly sokkot okozunk a szervezetünknek, továbbá hagyjuk meg télre most az erős fűszereket, mint a piros paprika, a chili, a bors, a só. Összegezve, a nyári kánikulában a leginkább hűsítő élelmiszerek a gyümölcsök, majd a zöldségek, s ne feledkezzünk meg a gyógynövényekről sem, hiszen a fentiek forrázata lehűtve, valóságos frissítő energiabombaként hathat ránk.

Vidám és egészséges nyarat kívánunk a tisztelt Olvasóknak!

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.