Így gondozzuk a flamingóvirágot, hogy szép legyen!

 

 A flamingóvirág egy Dél-Amerikából származó gyönyörű egzotikus növény, ma már szinte minden virágboltban és kertészeti áruházban megtalálható a cserepes, illetve vágott virág formájába is.

Mind méretben, mind színben igen széles a választék, fehér, rózsaszín, zöld, bordó, vagy tarka színekben is megvásárolhatjuk, kisebb vagy nagyobb méretben.

A flamingó virágzata nem más, mint egy torzsavirágzat, amelyet egy színes fellevél ölel körül. Ez a színes buroklevél akár hónapokon keresztül is megmarad, épp ezért akár cserepes, akár vágott virágként vásároljuk meg ezt a szép növény, hetekig is gyönyörködhetünk a látványában. Ha azt szeretnénk, hogy a növény minden évben virágozzon, gondoskodjunk számára megfelelő körülményekről.

Fényigény:

Mivel egy trópusi növényről van szó, kedveli világos, de nem tűző napos helyiséget, így nyáron védjük a leveleit a naptól, mert könnyen megégnek. Nyáron egy árnyékos védett helyre a kertbe is kitehetjük a flamingóvirágot.

Hőmérséklet:

Télen ne tegyük cserepét 16-18 foknál melegebb helyiségbe, nyáron a virágzási időszakban 20-25 fok az ideális számára.

 

Öntözés:

Folyamatosan tartsuk nedvesen a földet, de a két locsolás között hagyjuk kissé száradni a talajt, mert a túl sok nedvesség kárt okoz a gyökerekben. Télen csökkentsük le a locsolás mennyiségét. Tavasztól –őszig kéthetente egyszer adjunk egy kevés virágzó tápoldatot is az öntözővíz mellé.

Átültetés:

Tavasszal, ha a növény már kinőtte a cserepet, ültessük át tőzeges laza virágföldbe, és ha szükséges tőosztással szaporíthatjuk is a növényt.

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.