A kutatást az Appalachi Állami Egyetem Egészség-, Szabadidő- és Edzéstudományi tanszékén végezték el, a tanulmány a Journal of Strength and Conditioning Research című folyóiratban jelent meg. A tanulmány részét képezi az egyre növekvő tudományos anyagnak, melyet az Appalachi Egyetemen végeznek a testmozgással, kiegészítőkkel és egészséggel kapcsolatban.
Dr. Scott Collier, a tanulmány vezetője megfigyelte a változásokat, melyek az artériákban és a keringésben jönnek létre 45 percnyi közepes erősségű erőnléti edzés során, ahol a fitnesz termekben szokásos edzőgépeket használták. Felfedezte, hogy az edzéstől 20 százalékkal csökkent a vérnyomás, ami legalább annyira jó, vagy inkább még jobb, mint amit a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel el lehet érni. "Az erőnléti edzés fokozza a vérkeringést, így csökken a vérnyomás." - mondta.
A felfedezések jelentősek, mert megmutatják, hogy nem csak aerobic-gyakorlatokkal lehet javítani a keringést. "Az aerobicot az Amerikai Szív Szövetség ajánlja a betegség kockázatának csökkentésére." - mondta Collier. Felfedezte, hogy az erőnléti edzés előnyös hatásai 30 perccel a mozgás befejezése után tovább folytatódnak, és 24 órán át fennállnak azoknál, akik hetente legalább háromszor 30-45 percet edzenek.
Kevesebb só= csökkenő vérnyomás!
Azoknak akik kevesebb sót fogyasztanak, pár héten belül csökken a vérnyomásuk.
A fenti következtetéssel zárul egy, a magas vérnyomás nem gyógyszeres kezelésével foglalkozó amerikai jelentés, amit az egészségügyi ellátás hatékonyságával és minőségével foglalkozó intézet (Institute for Quality and Efficiency in Health Care, IQWiG) adott ki, és aminek a stresszkezelés, a dohányzásról való leszokás, és az alkoholfogyasztás mérséklése szintén témája volt.
Az IQWiG olyan, több klinikai tanulmányt összefoglaló úgynevezett review - kra alapozta megállapításait, melyekben legalább 4 héten át sószegény, illetve normál diétán levő betegcsoportok vérnyomását hasonlították össze.
Egyértelműen látszik, hogy a mérsékelt sóbevitel csökkenti a vérnyomást: egy éves periódusban 3.6 és 8 között, átlagosan 2-3 higanymilliméterrel. Mindezt azoknál vizsgálták, akik nem szedtek vérnyomáscsökkentő gyógyszert. Azt nem tudták megállapítani, hogy a csökkentett sóbevitel hosszútávon megvéd - e a magas vérnyomás szövődményeitől, illetve hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedőknél várható – e hasonló hatás, vagy csökkenthető – e esetleg a gyógyszerek dózisa alacsonyabb sóbevitel mellett.
Idős korban ennyi az ideális vérnyomás érték!
Egészségügyi szakértők szerint az orvosoknak nem kellene olyan sűrűn gyógyszereket felírniuk az idősebb páciensek vérnyomásának csökkentésére, mivel a 140/90-es cél túlságosan szigorú, és a legújabb irányelvek szerint már a 150/90-es érték is elfogadható.
A Journal of the American Medical Association című orvosi szaklapban publikált új egészségügyi irányelvek írói igyekeztek kiemelni, hogy nem változtatták meg a magas vérnyomás definícióját, mindössze annyit tettek, hogy randomizált klinikai kutatások eredményeit felhasználva felismerték, hogy a szisztolés vérnyomás 150-ről 140-re való csökkentése nem jár egészségügyi előnyökkel.
A szisztolés nyomás a szívizom összehúzódásakor keletkező nyomás értéke. A diasztolés nyomás (a kisebb érték a vérnyomásmérésnél) ezzel szemben a szívizom elernyedésekor mérhető nyomásról ad képet.
Az Egyesült Államokban a becslések szerint mintegy 67 millió ember küzd magas vérnyomással. Ez nagyjából minden harmadik embert jelenti. A magas vérnyomásban szenvedők szíve túlságosan keményen dolgozik, ez pedig növeli a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulási esélyeit. A magas vérnyomás ezen kívül vesekárosodást, vakságot, merevedési zavarokat, emlékezetkiesést, perifériás artéria betegséget és más megbetegedéseket is okozhat.
A legújabb irányelvek szerint a 60 éven felüliek esetében a 150/90 alatti vérnyomásérték a kívánatos. A páciensnek csak akkor kell gyógyszeres kezelést kapnia, ha ennél is magasabb értékeket mérnek nála. Bár vannak adatok, amik arra engednek következtetni, hogy a szisztolés érték 140 alá csökkentése további egészségügyi előnyökkel járhat, ezt egyértelműen bizonyítani idáig nem sikerült.
Természetesen, ha az ebben a korcsoportban lévő páciensek már gyógyszeres kezelésben részesülnek, és jól reagálnak a kezelésre, akkor a gyógyszer szedését nem kell abbahagyni.
A 60 év alatti felnőtteknek azonban továbbra is ajánlatos - ha kell, gyógyszerekkel - fenntartani a 90 alatti diasztolés értéket. Ez alatti vérnyomás-értékkel ugyanis jelentősen csökken az agyvérzés, a szívelégtelenség és a korai halál esélye. A diasztolés vérnyomás 85-80 közti értékre csökkentése azonban a 30-59 közti korcsoportban nem jár további előnyökkel.
A 18 és 29 év közöttiek esetében a hivatalos irányelvek továbbra is a 90 alatti diasztolés vérnyomás-értékeket tartják kívánatosnak.
A szakértők abban mind egyetértettek, hogy a cukorbetegséggel vagy krónikus vesebetegséggel élő páciensek esetében mindenkor a 140/90 alatti vérnyomásérték a cél, aminek az eléréséhez a gyógyszeres kezelés is megengedett.
A magány emelheti a vérnyomást!
A magány és az emberi kapcsolatok hiánya növelheti a magas vérnyomás kockázatát az 50 éven felüliek körében, állítja egy új tanulmány.
A 229, 50-68 év közötti résztvevő kérdőívet töltött ki a magány és a társas kapcsolatok témakörében. A négy éves időszak alatt a legmagányosabb válaszadók vérnyomása 14,4 Hgmm-ral nőtt azokhoz képest, akik kielégítő társas életet éltek, jelentette a United Press International.
A kutatók megvizsgálták a depresszió és a stressz hatásait is, de azt találták, hogy ezek nem adtak teljes körű magyarázatot a vérnyomás emelkedésére a magányos emberek körében. „Úgy tűnik, hogy a magány egy egyedi, önmagában is ható egészségügyi kockázati tényezőként viselkedik.” – írta a tanulmányban Louise Hawkley a Chicagoi Egyetem kutatója, aki kollégáival együtt végezte a vizsgálatot. A cikk a Psychology and Aging című folyóiratban jelent meg.
A magas vérnyomás csökkentése helyes étrenddel is lehetséges
A vérnyomás alapesetben természetes módon emelkedik és süllyed, de a tartós megnövekedett állapot, vagyis a magas vérnyomás károsíthatja a szívünket, a vesénket, sőt akár az agyunkat is.
Emberek milliói szenvednek a rendellenességben, melyet a stressz, az öregség, az egészségtelen étrend, az elégtelen testmozgás, az elhízás, a dohányzás, vagy pusztán a genetika okoz, és amelyet az Amerikai Szív Társaság szerint részben vissza lehetne szorítani a nátriumbevitel csökkentésével. Az ajánlott napi nátriumbevitel jelenleg legfeljebb 2300 mg (kb. egy teáskanálnyi asztali só). A következő trükkökkel anélkül csökkenthetjük a vérnyomásunkat és korlátozhatjuk sóbevitelünket, hogy feláldoznánk a kellemes ízeket.
1. Mondjunk nemet a fagyasztott, előre csomagolt ételekre!
Gyorsan és könnyen elkészíthetők, de a többségük rengeteg nátriumot tartalmaz, ugyanakkor a bennük lévő zöldség nem elégíti ki a szükséges napi mennyiséget. Ha elfoglalt estéken gyorsételekre van szükségünk, jobban tesszük, ha előre lefagyasztunk maradékokat, vagy gyorsan felmelegíthető készételeket készítünk el előre.
2. Cseréljük le a sót fűszerekre és ecetre!
Só helyett ízesítsük kedvenc ételeinket rozmaringgal, bazsalikommal, oreganóval, erős paprikával, ízesített ecettel, fokhagymával és más fűszerekkel.
3. Tegyünk olajat és ecetet a salátákba!
Egészségesek ugyan vacsorára a saláta és a különféle szendvicsek, de a felhasznált ketchuppal, mustárral, szójaszósszal és salátaöntetekkel túl sok nátrium kerül az ételekbe. Próbáljuk ki az olívaolajat és a balzsamecetet a salátákhoz, együk friss paradicsommal a szendvicset, és keressünk alacsony nátriumtartalmú ízesítőket.
4. Cseréljük le a zacskós levest és a konzerv ételeket otthon készült, friss élelmiszerre!
A konzerv ételek rengeteg nátriumot tartalmaznak, ezért inkább az alacsony nátriumtartalmú vagy a só hozzáadása nélkül készült változatokat keressük. Ellenőrizzük a mirelit zöldségek nátriumtartalmát is, főleg ha ízesítettek! Legjobb mégis, ha télire saját nyári zöldségeinket fagyasztjuk le vagy tartósítjuk.
5. Kerüljük a sós páclét!
A savanyúságok, az olajbogyó és a savanyú káposzta sós pácleve nem tűnik egészségtelennek, a tartósítás miatt mégis rengeteg nátriumot tartalmaz. Tegyünk el inkább mi friss uborkából savanyúságot, így pontosan tudhatjuk, mennyi sót fogyasztunk.
6. Kevesebbet a füstölt húsokból!
A szalonna, sonka, szalámi szintén nátriumbomba! Fogyasszunk helyettük inkább friss baromfihúst, disznóhúst, halat.
7. Ropogtassunk sózatlan pattogatott kukoricát a sózott rágcsálnivalók helyett!
Az ideális persze az lenne, ha a chipset, ropit, perecet friss gyümölcsre és répafalatokra cserélnénk, de ha mégsem tudunk ellenállni a kísértésnek, válogassunk az olyan egészségesebb rágcsálnivalók közül, mint a sózatlan pattogatott kukorica, a nátriumszegény keksz vagy sótlan chips.
8. Helyettesítsük a fehér lisztet teljes kiőrlésűvel!
A teljes kiőrlésű lisztből készült tészta, rizs, kenyér több módon is támogatja az alacsonyabb vérnyomást: segítségükkel elkerüljük a feldolgozott, sózott ételeket, és még a testsúlyunk is csökken. A zabkását, rizst és tésztát só hozzáadása nélkül főzzük, csak a tálalásnál adjunk hozzá 5 mg sót.
9. Mondjunk nemet az íróra!
Az íróban több mint kétszer annyi nátrium van, mint a sovány tejben. Használjunk inkább hagyományos tejet és friss (nem feldolgozott) sajtot, ezek ráadásul vérnyomáscsökkentő káliumot is tartalmaznak.
10. Fogyasszunk sok étcsokoládét!
Végre egy jó hír: az étcsokoládé nem kerül tiltólistára. A benne található flavonoidok ugyanis bizonyítottan csökkentik a vérnyomást a vérerek kitágításával. Mint minden gyógymód esetében azonban, itt is fő a mértékletesség.