Mit hoz az ősz egészségünkbe?

Érinti ez egész életmódunkat, hiszen fel kell készítenünk magunkat az évszakváltásra, a nagyobb megterhelésre. Ősszel több a feladat munkában, családban, egészségünk megőrzésében egyaránt.  Megterhelés, ez testi-lelki szempontból is, melyre fokozottan fel kell készítenünk magunkat, szervezetünket. A korai kelés, rendszertelenebb táplálkozás, rohanós hétköznapok, bővülő feladatok, a betakarítás, a teendőink bővülése, a hűvösebb, szelesebb napok jelentik az ősz fokozott kihívásait.

Új kezdet, új ritmusban

Az új ősz, új ritmus, és terhelés lehet azonban egy tudatosabb életvitel kezdete is mindannyiunk számára. Remek lehetőség, hogy hétköznapjainkat átgondolva olyan rutint alakítsunk ki, melyben egészségesebben, kiegyensúlyozottabban élhetünk. Remek alkalom, hogy tudatosan felkészüljünk a közelgő nagyobb megterhelésre, és számot vessünk saját szervezetünk állapotával is. Egészségi állapotunk felmérését kezdhetjük szakember bevonásával, állapotfelméréssel, vagy akár kényelmesen, otthonunkban is, a házi egészségvédő eszközök bevonásával. Egészségügyi értékeink rutin ellenőrzése, mint a testsúlyváltozás, a vérnyomás, a vércukorszint, koleszterinszint ellenőrzése azonnali irányt mutat a további teendőinkről. Figyeljünk a legapróbb jelekre is, hiszen a szervezetben elindult negatív folyamatokat könnyebb az elején megállítani, mint amikor már komoly tüneteket észlelünk! Egy tudatos és elővigyázatos életmód meghatározza mindennapjainkat, hangulatunkat, és közérzetünket.

 

Szervezetünk csodája

Ha szervezetünk erős, és egészségesek vagyunk, ha nincsenek panaszaink, akkor sem árt az éves rendszeres állapotfelmérés. Ha azonban komolyabb tüneteket észlelünk, ne késlekedjünk orvosi segítséget kérni! Az ősz elején jelentkező rossz közérzet, vagy sorozatos megfázás utalhat arra is, hogy immunredszerünk komolyabb terhelésnek van kitéve, netán makacs baktériumok, vagy vírusok támadtak meg bennünket. Az is lehet, hogy következetlen táplálkozásunk miatt hiányt szenvedünk egyes vitaminokban, ásványi anyagokban. Érdemes még a téli hideg beállta előtt komolyan venni a figyelmeztető jeleket, és felkészíteni szervezetünket az évszakok és feladatok okozta nagyobb terhelésre. Figyeljünk fokozottan a gyermekekre és az idősebbekre, az ősz remek alkalom, hogy elvégezzük az évente ajánlott rutinszerű lapborvizsgálatokat. A laboratóriumi leleltek pontos útmutatás adnak arra nézve, miképp maradhatunk erősek, és harmonikusak a nehezebb évszakokban is.

 

Labtestonline: vigyázz, kész, ősz!

Szervezetünk őszi felkészítésében, állapotfelmérésében sok segítséget nyújthat, ha laboratóriumi eredményeinknek magunk járjunk a nyomába. Ezt hivatott segíteni a virtuális, internetes, bármikor-bárhol elérhető laboratórium, a labtestonline.hu. Az oldal használatával értékelhetjük kézhez kapott leleteinket, megérthetjük testünk jelzéseit, időben változtathatunk életmódunkon, vagy megadhatjuk szervezetünknek, amire szüksége van a komolyabb betegségek elkerüléséhez, az immunrendszerünk megerősítéséhez, teljesítményünk növeléséhez. Így biztonságban, egészségben vészelhetjük át a hűvösebb napokat is!

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.