Bébiétel vagy házi koszt?

 

Az otthon készített ételeket sokan a legjobb lehetőségnek tartják a félévesnél idősebb csecsemők táplálása során, mivel olcsó és egészséges, ám gyakran nem tartalmazzák az ebben a korban szükséges tápanyagokat, például a megfelelő mennyiségű étkezési zsírt.

A szakemberek ennek a részleteit szerették volna kideríteni, ezért 278 különféle boltokban, drogériákban, gyógyszertárakban kapható készételt vettek górcső alá, melyek közül 174 bio is volt, majd ezeket összehasonlították 408 otthon elkészítettel, melyeket 55 különféle népszerű szakácskönyv kifejezetten csecsemőknek és kisgyerekeknek ajánlott receptjei alapján főztek meg.

A vizsgálat során kiderült, hogy a házi ételek 16 százaléka tartalmazott szárnyast, míg a boltinak 27 százaléka, tengeri ételek terén ez az arány 19, illetve 7 százalék volt, hús tekintetében 21 és 35 százalék, zöldség tekintetében pedig 44 és 31 százalék. Az otthon készített ételek többféle zöldséget tartalmaztak (33-at, míg a boltiak 22-t), utóbbiban viszont az egy terméken belül többféle zöldséget variáltak (általában 3-at, szemben a 2-vel). Emellett az otthon készített ételekben 26 százalékkal több energia és 44 százalékkal több fehérje és teljes zsír – például szaturált zsír – volt, mint a készételekben, és míg utóbbiaknak 65 százaléka felelt meg minden szempontból a táplálkozási szakemberek előírásainak, addig előbbieknek csak 52 százaléka. Legnagyobb előnye kétségkívül az volt az otthon előállított ételeknek, hogy olcsóbbak voltak, mint a boltban kaphatóak.

Összességében azt tanácsolják a szakemberek, hogy az otthon készített ételeknél mindenképpen variálni kell a recepteket, hogy minél változatosabban egyenek a gyerekek, és míg a készen kapható bébiételek nagyon kényelmes megoldásnak tűnnek, semmiképpen sem javasolt, hogy valaki kizárólag ezekkel etesse gyermekét.

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.