Mit tegyünk ha a gyerek még kétévesen sem beszél?

 Az egyéb téren elmaradást nem mutató, megkésett beszédfejlődésű gyermekek mutathatnak enyhe viselkedési vagy érzelmi problémákat két évesen, de ezek eltűnnek, amint a beszédben beérik kortársaikat. "A szülőket nagyon aggaszthatja, ha gyermekük nem beszél úgy, mint a többiek. Az eredményeink szerint azonban ezt nem kell aggódni amiatt, hogy a két évesen még nem beszélő gyermek később nyelvi és pszichés zavarokkal küzd majd.” – mondta a tanulmány vezetője, Andrew Whitehouse, a Nyugat-Ausztrál Egyetem Telethon Gyermekegészségügyi Kutatóintézetének fejlődési pszichopatológiai adjunktusa. Az eredmények a Pediatrics augusztusi számában jelennek majd meg.

A gyermekek mintegy 18 százalékánál mutatkozik a kifejező nyelv megkésett fejlődése. A kifejező nyelv a beszédet jelenti, a nyelvi befogadás képessége pedig azt, hogy megérti a beszédet és a gesztusokat. A legtöbb esetben ezek a gyerekek végül beérik kortársaikat, de eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy a kifejezőképesség késlekedése később okoz-e bármilyen zavart. Ennek kiderítésére Whitehouse és munkatársai 1 600 gyermek szüleit kérték meg, hogy töltsék ki a Nyelvi Fejlődési Tesztet, melyből kiderült, hogy 142 gyermek kezdett későn beszélni. A gyerekeket 17 éven át követték nyomon, ez idő alatt öt nyelvi és pszichoszociális felmérést végeztek rajtuk, minden második vagy harmadik évben.


A megkésett beszédfejlődésű gyerekeknél két évesen viselkedési és érzelmi zavarok jelentkeztek, Whitehouse-ék szerint azért, mert frusztrálta a kicsiket, hogy nem tudnak kommunikálni. A problémák megszűntek, amint elérték a normál fejlettségi szintet, és más területeken nem mutattak elmaradást. "A legjobb, amit a szülő tehet, ha ingergazdag környezetet biztosít gyermekének a nyelvi fejlődéshez. Ez azt jelenti, hogy le kell ülni velük játszani, beszélni hozzájuk, olvasni nekik, kommunikálni az ő szintjükön.” – javasolta Whitehouse.

„Az eredmények bíztatóak a szülők számára. A beszédfejlődés késlekedése gyakran eltűnik az iskola megkezdésére. A megkésett fejlődés pedig nem rejti magában a későbbi érzelmi és viselkedési zavarok kockázatát.” – tette hozzá Dr. Andrew Adesman, a Steven and Alexandra Cohen Gyermekkórház vezető gyermekgyógyásza.

Tájékoztatásul íme, a gyermeki beszédfejlődés néhány mérföldköve:

  • - 15 hónaposan meg kell értenie egyszerű utasításokat.
  • - 18 hónaposan felszólításra meg kell tudnia mutatni bizonyos testrészeit
  • - Két évesen összetett utasításokat is meg kell értenie (Például: „Vedd fel a labdát, és hozd ide nekem!”)
  • - A válaszadás késlekedésére utal, ha nem fordul oda, mikor a nevét mondják, vagy nem létesít szemkontaktust.

 

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.