Párnázzuk alá a bőrt!

Természetes dolog, hogy mindenki puha tapintású és ragyogó bőrre vágyik, ahogyan az is, hogy az idő kerekét is szeretnénk kicsit visszaforgatni, és a régi vonásainkat visszanyerni. Ennek érdekében sok mindent meg is teszünk: krémezünk lelkesen, néha eljutunk a kozmetikushoz is, de a kezelések eredménye hamar elillan, és egy idő után már kevésnek tűnik.
A hialuronsav a bőr egyik természetes alkotóeleme (az elnevezése ellenére szénhidrát), mely a víz megkötése által biztosítja a bőr hidratáltságát, friss, fiatalos kinézetét. A hialuronsav gyakorlatilag vízzel párnázza alá a bőrt, azonban a mennyisége az évek múlásával jelentősen csökken. Az ennek következtében elmélyülő barázdák, beeső arc, ragyogását vesztett bőr ellen most új módszerrel gazdagodtunk: Magyarországra is megérkeztek a külföldön hatalmas sikert arató Restylane Skinboosters készítmények, amelyek stabilizált hialuronsavat tartalmaznak és egyedülálló NASHA technológiával készülnek. Ez egy szabadalmaztatott módszer arra, hogy stabilabb gél állag jöhessen létre a hialuronsavból a hatékonyabb vízmegkötés, valamint a hosszabban tartó hatás érdekében. A Skinboosters-t a bőr minőségének javítására fejlesztették: nemcsak pótolja a bőr elvesztett hialuronsav tartalmát, de javítja a rugalmasságát, csökkenti a finom ráncokat és a bőrhibákat.

A töltőanyagok legkorszerűbbikét mezoterápia által, extra vékony tűvel, apró tűszúrásokkal, egyenletesen elosztva juttatják a bőr mélyebb rétegeibe. A keresztkötött hialuronsav mélyebben történő beinjekciózásával a hialuron molekulák vizet kötnek magukhoz és a térfogatuk 200-szorosára duzzad, ezáltal látványosan fokozzák a bőr rugalmasságát, tömörségét, tónusát és hidratáltságát. Az egyedülálló kezelés hatása hosszú ideig, akár 12 hónapig is tarthat.


A kezelést követően a bőr hidratáltabbá, ragyogóbbá és rugalmasabbá válik. Azonnal kipihentebb, fiatalosabb lesz a megjelenésünk, ugyanakkor a látvány természetes. A bőr textúrájának látványos javulása ily módon elérhető az arc, kézfej, nyak és dekoltázs területén. A kezelés minden bőrtípusra javasolt, nők és férfiak részére egyaránt. Már egyetlen kezelés is látványos eredményt hoz, de a bőr állapotától függően 1-3 kezelést javasolt elvégezni havi gyakorisággal.

A Skinboosters nem csupán a bőrkép javítására, az arc megfiatalítására használható, de figyelemreméltó eredményeket érnek el vele akne heges bőr egyenletesebbé tételére! A speciális NASHA technológa a természetes hialuronsav minimálisan módosított verzióját eredményezi, amit a testünk nem érzékel idegen anyagnak, így minimális a túlérzékenység esélye.

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.