Mi alapján érdemes bőrápoló terméket választani?

A tudatos, és hatékony bőrápolási szokások kialakítása rendkívül fontos! Ez sajnos nem mindig tekinthető egyszerű feladatnak, hiszen mint ahogy minden bőr más és más, így a különböző panaszokra is különböző készítmények lehetnek a hatásosak. Az, hogy melyik kozmetikum lehet a saját bőrünkre a legmegfelelőbb, sok dologtól függhet.

Figyelembe kell venni egyrészről azt, hogy milyen típusú a bőrünk, és azt is, hogy milyen problémával állunk szemben. Tejesen más termékeket érdemes kipróbálnunk, ha pattanásos, mitesszeres a bőrünk, és termesztésen akkor is, ha száraz, ezáltal pedig kirepedezetté válik.

Elsődlegesen arra kell figyelni, hogy bőrünket minden nap megtisztítsuk. Arcunk az a része a testünknek, mely a legtöbb szennyeződést kaphatja egy nap folyamán. Éppen ezért nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minden este langyos vízzel alaposan megmossuk, hiszen a zsíros szennyeződések nem fognak a hideg víztől lejönni. Arra is érdemes időt szánnunk mindig, amikor sminket használunk, hogy elalvás előtt maradéktalanul eltávolítsuk a bőrünkről, és a szemünkről is. Ehhez érdemes lehet sminklemosót, vagy arctisztítót is használni, hiszen ezekkel érhetjük el a legalaposabb tisztítást a sminkeltávolítás terén. Mindig óvjuk bőrünket az UV sugárzástól, különösen nyáron! Arra is nagy figyelmet kell fordítanunk, ha valamilyen bőrápoláshoz szükséges kozmetikumot vásárolunk, mindig nézzük meg, mit tartalmaznak a készítmények. Törekedjünk arra, hogy olyan termékeket vegyünk, melyek természetes alapanyagokból készültek. Sokszor többet árthatunk egyes bőrápolási termékekkel a bőrünknek az összetevői végett, mint amennyit használhatunk. Érdemes a minőséget az ár elé helyezni, és nem pusztán azért venni meg valamit, mert olcsó volt.

A megfelelő bőrápolás komplikáltnak tűnhet, de ha kizárólag természetes alapanyagokból készült Korres termékeket részesítik előnyben, akkor máris egyszerűbb dolguk lehet. Mit kell tudni erről a termékcsaládról? Görögország legrégebbi homeopatikus gyógyszertára álmodta meg és készítette el a Korres termékeket, melyeknél törekedtek a csak természetes alapanyagok felhasználására. Fő céljuk a készítőknek az volt, hogy olyan kozmetikumot tudjanak a piacra dobni, melyek használata biztonságos és hatékony is legyen egyszerre, valamint minden vevő számára elérhetők legyenek. Közel 500-féle termékből áll a termékcsaládjuk, így megtalálhatjuk közöttük a bőrápoláshoz, a hajápoláshoz, arcápoláshoz, a testápoláshoz, és a napozáshoz szükséges készítményeket is.  Keressék fel a linkelt oldalt, ahol széles választékban megtalálják majd ezeket a termékeket. Ne feledjék, bőrünk szépsége, és egészsége rajtunk is múlik, tegyünk hát meg minden annak érdekében, hogy megóvjuk azoktól a külső hatásoktól, amelyekkel nap, mint nap „találkoznia” kell.

(X)

 

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.