Szakmai fejlődés kismamaként? Igen!

Miért is ne! Bár aki volt már otthon kisgyerekkel, az tudja, hogy korántsem csak tétlen láblógatás a kismamák élete, mégis bizton állíthatjuk, a legtöbb anyukának vannak olyan rejtett energiatartalékai, amelyek ha megfelelő utat találnak maguknak, csodás változások elhozói lehetnek.

Inspirációkkal a gyes-szindróma ellen

Természetesen sok édesanya van, aki száz százalékban megtalálja a boldogságát a babázásban és az otthoni életformában. Nagyszerű dolog, ha ez így van – ám nem mindannyian vagyunk egyformák, és szerencsére ma már nem tabu arról beszélni, hogy bizony sok kismama érzi úgy egy idő után, hogy valami hiányzik az életéből, hogy túlságosan beszűkült a világa, főleg ha több éve van már otthon, és előtte nagyon pörgős munkát végzett. Ezzel nincsen semmi baj – baj csak akkor van, ha ezeket az érzéseket elnyomjuk magunkban attól való félelmünkben, hogy a környezetünk nem fog elég jó anyának tartani bennünket. Pedig tudjuk, hogy a gyermeknek legjobb anyja egy kiegyensúlyozott anya tud lenni, aki többek között felvállalja egészséges igényét a változatosságra, az intellektuális impulzusokra és arra, hogy időnként kiszakadjon a fakanál és a kakis pelenkák mellől.

Van, aki a sportban találja meg ezt a külső motivációt és örömforrást, más a kicsi sziesztája alatt “lopott” időkben a hobbijának hódol, vagy időről időre csajos napot tart a barátnőivel. Megint másoknak szükségük van intellektuális kihívásra, illetve arra, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé, amelyek folyamatosan edzésben tartják az agysejtjeiket. De még akik úgy érzik, hogy cseppnyi fölös energiájuk sincsen, állandóan kimerültnek vagy leterheltnek érzik magukat: könnyen lehet, hogy az úgynevezett gyes-szindróma tüneteitől szenvednek, amelynek egyik jó ellenszere, ha találunk valami igazán motiváló, a mindennapi monotóniából kiszakító örömforrást, ami rejtett, új energiákat mozgósít bennünk.

Jó választás a tanulás

Aki úgy dönt, hogy a tanulást választja új inspirációként, az egyszerre több legyet is üt:

  • új, motiváló energiákat mozgósít magában,
  • lesz egy állandó, saját elfoglaltsága,
  • új emberekkel, környezettel és élményekkel gazdagszik,
  • szakmailag fejlődik vagy akár teljesen megújul,
  • megkönnyíti a gyesről a munkába való visszatérést/elhelyezkedést,
  • magasabb fizetést érhet el,
  • találhat magának olyan új szakmai lehetőséget, amely gyerek mellett akár otthonról is végezhető.

És a sor még tovább folytatható, de már ennyi is éppen elég ok arra, hogy aki a gyes alatt valami újra vágyik, erősen elgondolkodjon azon, hogy kismamaként tanulásra adja a fejét. Szerencsére ma már a legtöbb képzés online is elérhető, tehát, ha nem tudjuk másként megoldani, ez sem lehet akadály.

Na jó, de mit tanuljak?

Természetesen erre személyre szabott választ nem fogunk tudni adni, de támpontokat azért igen. Érdemes végiggondolni, hogy szeretnénk-e a továbbiakban is a korábbi munkahelyünkön, munkakörünkben maradni, vagy sem. Ha nem akarunk nagyot váltani, akkor értelemszerűen olyan képzéseket keressünk, amellyel szinten tudjuk tartani, vagy akár tovább is fejlődhetünk a szakterületünkön, esetleg specializálódva egy részterületre: sokszor ez is szakmai előrelépést jelenthet. Így könyvelőként például nekiállhatunk egy mérlegképes könyvelői képzésnek, dietetikusként hasznos elvégezni egy „minden mentes” főzőtanfolyamot, ha pedig marketinggel foglalkozunk, jól fog jönni egy grafikai vagy videószerkesztő képzés. Ez utóbbiak egyre inkább alapelvárásnak minősülnek, és bizony az otthon töltött évek alatt igen gyorsan lemaradhatunk a gyorsan fejlődő tech készségek terén. Ez lényegében minden fehérgalléros foglalkozásra igaz: muszáj folyamatosan fejlesztenünk a számítástechnikai ismereteinket, sok helyen a profi Excel- és WordPress-kezelés is alap.

Teljes szakmaváltás

Az említett területek egyébként a teljes szakmaváltás esetén is opciók: ma már nem ritka, hogy egy nő, aki imád sütni, a szellemi foglalkozást cseréli le például a cukrász szakmára, hogy aztán kézműves sütizőt nyisson. Egy ekkora fordulathoz persze igen komoly elhivatottság (no és némi kezdőtőke is) kell, de vannak olyan területek, amelyek kevesebb kockázatot rejtenek, így például kifejezetten hiányszakmának számítanak a különböző informatikai, programozói munkák, ráadásul itt magas kezdőjövedelem is várható: egy junior fejlesztő például bruttó 450 000 Ft kezdő fizetésre számíthat, és vannak olyan képzők, akik a tanfolyam mellé állásgaranciát is adnak. Nem kell az informatikai területektől nőként sem megijedni: ma már a hagyományosan „fiús” pályának tartott úgynevezett STEM szakmákban is mind több nőre van szükség. Érdekesség, hogy idén a Forbes 30 under 30 sikerlistájára egy magyar hölgy, Pálfi Nóra startupja is felkerült, aki az „új Tamagotchinak” szánt okoskütyüjével ösztönzi programozásra a tini lányokat – a jelek szerint nem is rosszul.

Miért ne lehetnél Te a következő női kiválóság?

(X)

 

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.