Egészséges baba felkészítő nap háziasszonya és jószolgálati nagykövete:Mérai Kata

 

 

kisgyermekes családoknak szeretne útbaigazítást adni a szülés körüli kérdésekben, a csecsemőgondozás, táplálás, mozgásfejlesztés témakörében. Az április 30-án, az IBS-ben megrendezésre kerülő Egészséges baba című szakmai napon újszülött-gyógyászok, konduktorok, pszichológusok és fejlesztőpedagógusok interaktív oktatásra hívják az érintetteket. Mérai Kata színművésznő örömmel vállalta a jószolgálati nagykövet szerepét, hisz közismert celebként és érintett anyukaként az ügy közel áll a szívéhez.

 

Mérai Kata kisfia, Bálint 34. hétre született, így a koraszülött osztályon ápolták, gondozták. A két és fél kilóval született baba szépen gyarapodott, de a mozgásfejlődése elmaradt a hasonló korú társaitól, így utógondozását részben a konduktorok, részben gyógytornászok felügyelték és valósították meg. A korai fejlesztés és a méltán világhírű gyógytornász módszerek alkalmazásával ma már – két és féléves korára – fut, fára mászik.

 

Mérai Kata személyes kötődése a Honvéd Kórházban működő Koraszülött Alapítványhoz innen indult, a jószolgálati nagykövetségről így nyilatkozott: „Valóban azt gondolom, hogy fontos feladatunk nekünk, ismert embereknek valamilyen jó ügy mellé állni és üzenni, hogy emberek, baj van, figyeljetek oda egymásra. Persze nagyon fontos, hogy az a program, amit képviselünk, közel álljon a szívünkhöz. Olyan misszió mellett teljesítsünk jószolgálatot, amit mi saját magunk is ismerünk, megéltünk, megélünk, hiszen csak így lehet hitelesen, szívvel-lélekkel és önzetlenül vinni a "nagyköveti zászlót, amit mostantól a Tudatos Szülők Iskolája élén lengetek, akik minden rendezvényük bevételéből a Koraszülött Alapítványt támogatják.”

 

„A Tudatos Szülők Iskolája missziója, hogy olyan közösséget építsen, ahol felelős szülők keresik a választ arra a kérdésre, hogy „Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?” Az előadásokon homeopátiával, zenei neveléssel és fejlődéslélektannal is foglalkozunk, lehetséges megoldásokat, válaszokat keresünk, megboldogult Ranschburg tanár úr ugyan úgy volt vendégünk, mint Csernus doki.” – mondta el a kezdeményezés megvalósítója, Tibenszky Moni Lisa.

 

Az április 30-án, az IBS-en (Bp., Tárogató út 2-4.) megrendezésre kerülő Egészséges Baba című felkészítő nap programjában, főként az Alapítvány orvosai, szakértői vesznek részt, de vendégünk lesz Tari Annamária pszichológus is, nyitó előadásának címe stílusosan, Segítség, szülő lettem! A további előadások a babahordozás, anyatejes táplálás, mozgásfejlesztés, szülés körüli témákat dolgozzák fel.

 

Bemutatkozik a Léghajó Életmentő Program, lesz egész napos Baba-mama játszó-fejlesztő foglalkozás óránként más szakember tanácsadásával, hordozókendő bemutató, továbbá a délutáni workshopokon alkalom nyílik személyes tanácsadásra is szülészek, nőgyógyászok, újszülött gyógyászok közreműködésével, avagy a családon belüli megváltozott szerepek megvitatására a Babanet kávézóban.

 

„Egészséges gyermekeket, csak egészségtudatos szülők tudnak felnevelni. Az anya, apa szerep felelősségteljes dolog, néha kevés az ösztönös magatartás: A felkészült, megfelelő ismeretekkel rendelkező és a szakemberekkel együttműködő szülők saját gyermekeik „menedzserei” is egyben”Ezen gondolatok vezéreltek bennünket, amikor megszerveztük az Egészséges baba konferenciát  – mondja dr. Nádor Csaba, újszülött gyógyász, a Honvédkórházban működő Koraszülött osztály (PIC) vezetője, a rendezvény szakmai vezetője.

Az alapítványról:

Szeretnénk rávilágítani a figyelmet egy-két elszomorító adatra, mely szerint Magyarországon a nők jelentős része el sem kezdi, de szinte biztos, hogy babája féléves kora előtt abbahagyja az anyatejes táplálást. Évről évre kevesebb gyermek születik hazánkban. Míg a hasonló népességű Csehországban 120.000, Magyarországon kevesebb, mint 90.000 újszülött jön világra évente.

A koraszülés Magyarországon népbetegség! Az Európai Unió fejlettebb országaiban a terhességek 4%-a végződik korábban, Magyarországon ez az arány sajnos évek óta 9% körüli. Magyarországon évente több mint 8000 – speciális ellátást igénylő - koraszülött baba jön világra. Az ő ellátásukra alakultak a Koraszülött Intenzív Osztályok (PIC). A gyakran 1000 grammnál is kisebb születési súlyú picik életben tartása, majd megfelelő fejlődésük biztosítása különleges felkészültséget és műszerezettséget igényel.

Közhasznú alapítványunk küldetése, hogy a koraszülöttek kórházi kezelését, az őket ápoló, gyógyító nővérek és orvosok képzését támogassa. Az intenzív osztályról való hazabocsátás után sem engedjük el kis „csemetéink” kezét, utógondozásukat, fejlesztésüket is az Alapítvány támogatásával segítjük, hogy minél előbb utolérjék időben, egészségesen született társaikat.

Korai fejlesztő és utógondozó ambulanciánkon speciális szakemberek - gyermekgyógyász, fejlődés-neurológus, szemész, gyógypedagógus, konduktor, gyógytornász, pszichológus – rendszeresen, akár 6 éves korig ellenőrzik a volt koraszülött gyermekek fejlődését, és tanácsot adnak a további kezelésre vonatkozóan. Az esetleges tartós károsodások elkerülése, vagy minimálisra csökkentése révén, így tudjuk a legnagyobb esélyt biztosítani a gyermekek és az egész család normális életviteléhez.

 

Az utógondozásban nagyon fontos a szülők, a család szerepe, ezért az Alapítvány segítségével kiemelt hangsúlyt fektetünk a közérthető tájékoztatásra és a szülőkben felmerült kérdések folyamatos megválaszolására is, ennek kiválóan működő fóruma a havi rendszerességgel megrendezett Kora-Baba-Mama Klubunk.

 

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.