Vigyázzunk nyáron csemetéinkre!

 A Nationwide Children’s Hospital orvosai szerint a nyári sérülések előreláthatóak, és kis körültekintéssel megelőzhetőek.

Kathy Nuss, a kórház Traumatológiai Osztályának vezetője csapatával egy olyan listát állított össze, amely a leggyakrabban előforduló nyári balesetekre hívja fel a figyelmet.

Esések – az esések folyamatosan vezetik a nyári sérülések listáját. A trambulin (ugróasztal) egy veszélyes sporteszköz, a szülők mégis hajlamosak azt hinni, hogy biztonságos. „Nagyon sok olyan gyermeket látunk el, aki játszótéri mászókáról esik le” – mondja el Dr. Nuss. „Keressünk olyan játszóteret, aminek talaja puha anyaggal van burkolva.”

Kerékpáros-sérülések – a kórház sérülésekkel foglalkozó kutatóközpontja szerint az országban évente 400 ezer, 19 év alatti gyerek kerül a sürgősségi osztályra biciklibaleset következtében. A leggyakoribbak a kar és lábsérülések, a legsúlyosabbak viszont a fejsérülések. Dr. Nuss arra figyelmeztet, hogy a gyermek mindig viseljen sisakot. A forgalmas utakon inkább tolják át a biciklit, a kormány és az ülés pedig legyen rendesen beállítva.

Égési sérülések – e sérülések formája korfüggő. A nagyobb gyermekek általában nyílt lánggal, tűzrakás közben, vagy tűzijátékkal égetik meg magukat, a kisebbek pedig forró ételeket rántanak le a konyhapultról, vagy leforrázzák magukat. Ezek a balesetek is megelőzhetőek, ha szülők felügyelik a tűzrakást, a tűzijátékozást, és nem hagyják a gyerekek számára elérhető helyen a forró ételeket, italokat.


Motorizált járművek – a gyerekek, kicsik és nagyok, egy pillanat alatt felpattannak olyan járművekre, mint a robogó, a golfkocsi, vagy a quad. Felügyeljük mindig ezek használatát!

Fulladás – nagyon sok olyan eset van, amikor a gyermek élete csak egy hajszálon múlik. A legtöbb baleset a családi házak medencéjében történik. Ne felejtsük el, hogy tíz centiméteres vízben is meg lehet fulladni! Éberen felügyeljük a gyerekeket, és mindig legyünk olyan távolságra, hogy segíteni tudjunk.  A kisgyerekekre adjunk úszómellényt, karúszót vagy úszógumit.

„Tartsuk nyitva a szemünket, és próbáljuk megelőzni a nyári baleseteket” – hívja fel a szülők figyelmét Dr. Nuss.

 

 

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.