hétfő, 20 november 2017

Jobb, ha minél több dolgot kóstol a baba még egyéves kora előtt

Az orvosok régóta azt tanácsolják a kisgyerekes szülőknek, hogy bizonyos ételeket minél később vezessenek be gyermekük étrendjébe, mert ezzel elkerülhetik az esetleges allergiák kialakulását, ám egy nemrégiben végzett vizsgálat szerint nem ez a jó stratégia.

Heti háromszor szexeljen, aki gyereket akar

A gyermekáldásra váró párok gyakran akkor szeretkeznek, amikor a – számításaik szerint – a nő ovulál. Ez azonban nem egy biztos módszer, hiszen az ovuláció időpontját nem számíthatjuk ki olyan egyszerűen, a legtöbb nő ciklusa ugyanis nem szabályos. A heti háromszori szex a megoldás a problámára a szakemberek szerint.

A szülőkön is múlik, fél-e a gyerek az oltástól

A York Egyetem szakemberei szoros összefüggést találtak aközött, hogy mennyire fél egy gyerek a tűszúrástól, illetve aközött, hogy milyen a szüleik hozzáállása és viselkedése az oltás beadása előtt, illetve alatt.

Nem bízhatunk az online ovulációs naptárakban sem

Nem működik megfelelően számos termékeny napokat feltérképezni kívánó honlap és applikáció – állítja egy friss felmérés. Létezik egy sor honlap és alkalmazás, amely felhívja a figyelmet a ciklus leginkább termékeny napjaira.

A második gyermek születése jót tesz a házasságnak

Az első gyermek születését gyakran követő alváshiány és a megszokott napirend általános felborulása sokakban azt a gondolatot kelti, hogy egy kistestvér érkezése csak tovább rontana a helyzeten. Pedig egy nemrégiben közzétett kutatás szerint a második gyermek jövetele valójában segít abban, hogy a dolgok ismét a régi kerékvágásba kerüljenek.

A gyerekek agya „felragyog” édesanyjuk hangjára

Egy agyi képalkotó vizsgálatot alkalmazó kutatás azt mutatta, hogy amikor az édesanyák megszólaltak, gyermekük több agyi területe, köztük az érzelmek és a jutalom feldolgozásért, a szociális funkciókért, az arcfelismerésért és a személyesen releváns dolgok észleléséért felelős területek is aktiválódtak.

Nincs több kifogás, na Gyerünk, anyukám!

Ma élesül az ország első, kifejezetten kisgyerekes anyukáknak szóló, online közösségi tornát nyújtó szolgáltatása a Gyerünk, anyukám! Nem kell hozzá másra bíznod a gyerekedet, nem kell órákat töltened a szervezéssel, vagy végül elbuknod az egészet amikor épp közbejön valami a csemetédre épp vigyázni készülő másik felnőttnek.

A terhességi toxémia tünetei és kezelése

Érdekes megfigyelést végeztek a terhesség és a multivitaminok közötti kapcsolatról a Pittsburghi Egyetem orvos-kutatói. A szakemberek azt tapasztalták, hogy a terhesség előtt és annak első harmadába szedett multivitamin nagyban csökkenti az ún. terhességi toxémia előfordulási esélyét.

Ez is befolyásolja gyermekünk étkezését!

A londoni Queen Mary Egyetem munkatársai által a Journal of Caries Research című folyóiratban megjelentetett kutatás eredményei szerint a táplálkozási szokásokat alapvetően az határozza meg, hogy a családi együttműködés mennyire hatékony.

Fontos a fültisztítás a gyerekeknél, de csak helyesen

Nem lehet elég korán elkezdeni a személyes higiéniára szoktatást, vannak azonban kritikusok pontok, amelyeket a gyerekek szeretnek elsumákolni. Ilyen többek között a fültisztítás, ami gyakran az utolsó, így könnyen elfelejthető mozzanata a tisztálkodásnak. Hogy semmiképp ne maradjon ki, és a reggeli kapkodás se vonja el a figyelmet a fontosságáról, érdemes az esti fürdetéshez igazítani.

Ezért érdemes komolyan venni a terhességi fejfájást!

A súlyos fejfájás akár azt is jelentheti, hogy a kismama vagy a magzat veszélyben van – állítják a szakértők. „A terhesség alatti fejfájás igen gyakori, ám nem könnyű különbséget tenni a visszatérő, korábban is meglévő migrén és a szövődmény miatti panasz között” – magyarázza a kutatást vezető Dr. Matthew Robbins, a New York-i Montefiore’s Headache Center munkatársa az intézmény sajtóközleményében.

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
5 természetes gyógymód a krónikus fájdalmak ellen

5 természetes gyógymód a krónikus fájdalmak ellen

5 természetes gyógymód a krónikus fájdalmak ellen

Amerikai kutatók azt vizsgálták,...

Tovább a cikkhez
Hogyan beszélheted le gyermeked a cukros üdítőkről?

Hogyan beszélheted le gyermeked a cukros üdítőkről?

Hogyan beszélheted le gyermeked a cukros üdítőkről?

Kevesebben választanak maguknak...

Tovább a cikkhez
Ezek az üzenetek olyan pozitívan hatnak, akár egy gyermek születése

Ezek az üzenetek olyan pozitívan hatnak, akár egy gyermek születése

Ezek az üzenetek olyan pozitívan hatnak, akár egy gyermek születése

Akár szeretjük a Facebookot,...

Tovább a cikkhez

Őszi gyümölcsök az egészségünkért

Nem csak nyáron ehetünk vitamindús gyümölcsöket! Itt az ősz, amely szintén tartogat számunkra néhány igazi finomságot.

Bővebben...:

Előzzük meg az őszi megfázásokat! Tejjel-mézzel folyó Kánaán immunrendszerünk megerősítéséért

Itt  van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már  hűvösebb van.

Bővebben...:

Hogyan ismerjük fel a hamis mézet?

A természet egyik legnagyobb ajándéka a méz. A szorgos méhek munkájának gyümölcsét emberemlékezet óta használjuk gyógyító tulajdonságaiért. Csakhogy a hamisított méztől nem várhatunk egészségjavító hatást! 2007-ben a multicégek nagyáruházainak polcain lévő mézek hetven százaléka bizonyult hamisnak!

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: