A LA-Z-Boy egy Amerikai márka, a cég több mint 85 éve gyártja ezt a remek terméket, és az évek alatt számtalan új funkciót épített be, ebbe a nem mindennapi bútorba.
A két alapító tag 1928-ban találta fel a hátradönthető fotelt, bár akkoriban ez még csak pár fából eszkábált csúsztatható fotel volt. Ám az évek alatt olyan egyedi funkciókat építettek be a termékbe, amely ma már világszabadalom lett. Az egyik ilyen új fejlesztés a fotelben, hogy be lehet állítani az ellenállást, vagyis a saját súlyunkhoz tudjuk alakítani a fotel dőlését, hiszen nem mindegy hogy egy 60 kg.-os, vagy egy 120 kg-os ember használja a fotelt. Azért hogy a fotel még hosszabb ideig nyújtson számunkra kényelmet, a tervezők egy plusz rugót is beépítettek, valamint a fotelnek a váza négy oldalról zárt. Maga a fotel szerkezete fából készült, amelyen szövet vagy bőr külső borítás található.
Mivel a Flairspring üzletében is több száz szövetminta közül választhatunk, így a La-Z-Boy fotelünk teljes egészében a mi ízlésünket türközi majd. Ez a bútor már nem csak fotel, de kanapé, és ülőgarnitúra formájában is megrendelhető, és a cég munkatársai a lakberendezés terén is segítséget nyújtanak számunkra.
Elérhető árakkal, kimagasló minőséggel, egyedülálló ügyfélszolgálattal és az otthonteremtés legkényelmesebb módjának ígéretével nyílt meg hétvégén a Flairspring bútorbolt, melyet másfél hónap múlva egy nagyobb, budai üzlet is követ majd.
A magyar tulajdonosi körrel rendelkező Flairspring rövid távú üzleti célja a piaci térnyerés és stabil jelenlét a legszélesebb értelemben vett hazai fogyasztói szegmensben, amely számára az árérték arány és a megfizethetőség elsődleges vásárlási szempont. „Ennek érdekében a hétvégén megnyílt V. kerületi, közel 300 négyzetméteres üzletünk mellett hamarosan Budán, a Déli Pályaudvar közelében is nyitunk egy Flairspring kirendeltséget, ahol hatalmas árukészletünk kényelmesen áttekinthető, kipróbálható és megvásárolható lesz.” - közölte Czirják Eszter, a Flairspring marketing igazgatója.
Az amerikai világmárkákat forgalmazó Flairspring által célzott bútorpiaci rés az olcsó kategóriás, összeszerelhető skandináv lakberendezési láncok és a magasan pozicionált, rendkívül drága, de nem mindig kényelmes high end bútorok közötti mező. A tulajdonosok célja, hogy termékeikkel és ügyfélszolgálatukkal kényelmet, biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtsanak vásárlóiknak reális, megfizethető áron
A 85 éves múltra visszatekintő, több szintre dönthető komfort foteleiről világszerte ismert La-Z-Boy és az UTTERMOST, 36 éves, ugyancsak világszerte jelen lévő, lakberendezési kiegészítőkkel foglalkozó családi vállalkozás kizárólagos magyarországi importőreiként a Flairspring tulajdonosai megbízható, és hosszú távú értékeket képviselő márkák hazai meghonosítása mellett kötelezték el magukat.
Ahogyan a termékeket, úgy a vállalat üzleti stratégiáját is a minőség, kényelem és hosszú távú garanciavállalás irányelvei jellemzik. „Mivel mindkét márka több évtizedes múltra visszatekintő, stabilan növekvő globális bútorpiaci szereplő, az ő partneri bizalmuk elnyeréséhez be kellett bizonyítanunk, hogy komoly alapokkal rendelkező, hosszú távú stratégiával működő, tőkeerős üzletet építettünk fel, amely képes arra, hogy hasonló távlatokban fejtse ki hatását a hazai piacon.”- jelentette ki Do Hong Nam, a cég operatív igazgatója.