Kósa Erika megtanítja az embereket, hogyan keressenek sok pénzt

Kibővíti üzleti tevékenységét Kósa Erika, Magyarország leggazdagabb asszonya, aki öt éve alapította meg akadémiáját, amely az érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozik. Az üzletasszony elfogadta az amerikai a Jeunesse Global felkérését és a jövőben edukációs partnerként vesz részt a cég magyarországi és európai terjeszkedésében, hozzájárulva számos új munkahely megteremtéséhez.

Kósa Erika vallja, hogy a sikeres és boldog élethez annak három területén fontos stabilitást elérni: testi, lelki és pénzügyi területen. Közel három évtizedes pénzügyi pályája során az emberek financiális egészségét támogatta. A Kósa Erika Akadémia megalapításával és az érzelmi intelligencia reflektorfénybe helyezésével a mentális egészség fontosságát képviseli. A harmadik pillérrel pedig, a testi egészségre fókuszál majd az akadémia keretén belül úgy, hogy közben újra a legnagyobb erősségére építhet, tudásának átadására, sikereinek megosztására.

Az elmúlt években sok cég keresett meg, hogy legyek a partnere vagy nagykövete, de most először találkoztam olyan vállalattal, amelynek értékrendjével teljesen azonosulni tudok és amelynek termékeit magam is szívesen használom.” – mondta el Kósa Erika. – „Ezért örömmel nyújtok edukációs támogatást a Jeunesse Global vállalatnak magyarországi és európai terjeszkedésük során. Izgalmas feladat arra tanítani az akadémián keresztül a Jeunesse partnerévé váló embereket, aminek köszönhetően Magyarország leggazdagabb asszonyává váltam. A Kósa Erika Akadémia az elmúlt években számos társaságnak nyújtott szervezetfejlesztési támogatást, mostantól azonban egy szélesebb körnek taníthatjuk meg, hogy hogyan lehetnek sikeresebbek az üzletük építésében. Ez különösen fontos lehet most, amikor a válság miatt sokan elveszítették a munkájukat, megélhetésüket.”

A Jeunesse a világ egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő vállalata, éves árbevétele meghaladja a 1.1 milliárd dollárt. A cég az öregedés visszafordítását tűzte ki célul, tudományos alapokon megalkotott termékei a sejtek regenerációját és megújítását célozzák.

További információ:

https://www.kosaerikaakademia.hu/hirek/jeunesse-next-generation

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.