Mit tanít nekünk a futás?

Mint a legtöbb sportnak, a futásnak is pozitív hatása van arra, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. A mozgás jótékony hatásait már számtalan tanulmány bizonyította. A rendszeres testmozgás, így a futás is, oldja a stresszt, ellenállóbbá teszi a szervezetet és fokozza a boldogság hormonok termelődését.

De mi az, amitől a futás mégis ennyire népszerűvé vált az utóbbi években? Míg diákként a többség utálkozva rótta az iskolaköröket, addig felnőttként ugyanazokat a köröket rójuk, csak már nem az iskola körül, hanem a sportpályán, az erdőben vagy akár otthon a futópadon, ráadásul kicsit sem utálkozva. Mégis mire tanít minket a futás, amiért hirtelen elkezdtük megszeretni?

A futás, mint terápia

Nem is gondolnánk, de a futás akár segítő szerepet is betölthet. Egyre több aktív, hobbi futó vallja, hogy a futás felér számára egy önismereti kurzussal, de legalábbis erősíti az önbizalmát.

Új célok és motiváció

Szinte mindenkinek akadnak problémák a munkahelyén vagy otthon. Sokan kénytelenek tartósan demotiváló, negatív környezetben tartózkodni, ami egyáltalán nem segít az egészséges önbizalom megőrzésében. Sőt, épp ellenkezőleg, rohamosan nyomja össze azt, ezáltal pedig egyre rossz kedvűbbek leszünk, ami előbb-utóbb negatívan hat a teljesítményünkre is. Fontos, hogy a munkán kívül is legyenek olyan elfoglaltságaink, amelyekből fel tudunk töltődni. Előszeretettel használjuk mostanában a feltöltődés, énidő, töltekezés szavakat. De ha kicsit utána gondolunk, igenis szükség van arra, hogy egy más életterületen is elismerést szerezzünk, akár csak a saját magunk örömére, nem kell, hogy olimpiai aranyérem társuljon hozzá. Azáltal, hogy nem zárunk be és fókuszálunk kizárólag egy szűk csoportra, akikkel érintkezünk vagy akiktől a visszajelzéseket rendszeresen kapjuk, sokkal pozitívabb önképpel rendelkezhetünk és önbizalmunkat is erősíthetjük.

Nem véletlenül ajánlják a terápiás szakemberek a mozgást, és különösen a futást depresszióval és szorongással küszködők számára, de akár a levertségre is. A testmozgás, főleg, ha szabadban végezzük, támogatja a szorongásűző folyamatokat, a napsütés pedig olyan biokémiai hatásokat indít el bennünk, amelyek szintén segítik a jobb általános közérzet elérését. Sőt, azok, akik rendszeresen futnak kifejezetten feldobott, felemelő érzésről számolnak be. Ráadásul a ciklikusan végzett mozgás hatására, mint például a futás, biciklizés vagy az elliptikus tréneren való munka, olyan feszültségoldás indul el a testben, amely nagyban segíti a hatékony stresszoldást.

Elismerés

Azzal, hogy konkrét célokat tűzünk ki magunk elé a futás során, amikor teljesítjük azokat, az hihetetlen büszkeséggel tölt el bennünket. Az elismerés hiányával sajnos sokan küzdenek. Persze mindenki számára mást jelent a siker és az elismerés, de éppen ezért akkor öröm, amikor a saját magunk által felállított célokat kipipálhatjuk. Ráadásul, mivel a célok is konkrétak, például táv vagy idő, így maga a teljesítmény is objektíven, egyértelműen értékelhető. Azt pedig nagyon szeretjük, hiszen egy percig sem bizonytalanodhatunk el a visszajelzés valóságtartalmában.

A futás pedig nem feltétlenül magányos tevékenység. Nagyon sok futócsapathoz, közösséghez lehet csatlakozni. A csapat és versenyszellem pedig további motivációt adhat a célok eléréshez. A futótársak pedig aktívan támogatják egymást, elismerik a másik teljesítményét. Sokszor futnak össze, szó szerint, akár versenyeken is. Sőt, az ilyen közösségekben rengeteg tartós barátság is kialakulhat.

Megküzdési stratégia

A sportban kitűzött célok jól definiálhatók. Amikor pedig elérjük azokat, megmarad az az érzés, hogy megcsináltuk. Amit egyszer már elértünk, ahhoz bármikor vissza tudunk később nyúlni, ha elbizonytalanodnánk, vagy épp úgy éreznénk semmit sem értünk még el az életben. A megküzdési stratégia szempontjából is fontos a célok elérése. Sok a bizonytalanság körülöttünk manapság. Vannak, akik kifejezetten élvezik és kreatív, problémamegoldó üzemmódra kapcsolnak. Másokban viszont eszméletlen stresszt okoz az, hogy folyamatosan új helyzetekkel találják szemben magukat. Az, hogy van mire visszaemlékeznünk - például a futásban elért teljesítményünkre, céljainkra – nagyban segítheti a pozitívabb hozzáállást és fejlesztheti az új dolgokkal kapcsolatos megküzdési képességünket is.

Tisztább gondolatok, élesebb logika

Legyél jelen! Tudatos jelenlét - hallhatjuk sokszor ezeket a kifejezéseket mostanában. Az egy dologra koncentrálás, a jelen megélése segít kizökkeni a rohanó, zajos hétköznapokból. Pontosan ez történik futás közben is. Nem is lehetnénk jobban a testünkben, mint futás közben. Mivel magára a mozgásra koncentrálunk, ezáltal könnyebb a jelenre figyelnünk és egyszerűbb elterelnünk a gondolatainkat a múlton való rágódásról vagy a jövőtől való félelmeinkről. Az eredmény pedig, hogy a futás során szó szerint elszáll az agyi köd, kitisztulnak a gondolataink. Sőt, van akinek futás közben érkeznek a legjobb ötletei, pont amiatt, hogy a jelenre koncentrál és kizárja az egyéb zavaró tényezőket.

A futás tehát kis lépésekben, de végül is terápia. Megtanítja, hogy elhiggyük képesek vagyunk elérni a céljainkat. Nem csak a futás, hanem minden sport egyfajta tanulási folyamat is. Állandó visszajelzést kapunk, hogy jól csináljuk-e, hiszen testünk azonnal reagál az őt ért ingerekre.

(X)

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.