Kakaó vagy karobpor?

A kedvenc kakaóról nehéz lemondani, főleg, ha gyerekkorunk óta hozzá vagyunk szokva. A karobpor megoldást jelenthet a kakaó helyettesítésére a vegán életmódban.

Karobpor vegán

Érdemes-e mellőzni a kakaót vegánként?
Sokan szinte összenőnek a kedvenc reggeli vagy éppen esti kakaóval vagy kakaós tejjel, így nehezen tudják elképzelni az életüket nélküle. Sajnos azonban mindez egy rossz szokás, ebből az italból a kakaót és a tejet is mással kell helyettesíteni akkor, amikor vegán életmódra váltunk. Mindez azonban korántsem kell, hogy tragédiát jelentsen, hiszen mai modern világunkban már nagyszerű alternatívák léteznek helyettük, amelyeket ma már ráadásul néhány kattintással meg is rendelhetünk, így ki sem kell mozdulni értük az otthonunkból. Az állati eredetű tejek helyett a növényi italok, a cukrozott, sokszor mesterséges adalékanyagokat is tartalmazó kakaó helyett pedig a karobpor jelenthet egészséges, környezetkímélő alternatívát.

Mi a baj a kakaóval?
Kezdő vegánként dilemmába eshetünk a kakaóval kapcsolatosan. Azt mondhatnánk, hogy egy olyan élelmiszerről van szó, amely egy laikus számára összeegyeztethetőnek tűnik a vegán életvitellel. Hiszen a kakaó nyilvánvalóan nem állati eredetű termék. Vegánként azonban ennél nagyobb távlatokban is kell gondolkoznunk. A kakaóról ugyanis köztudott, hogy sajnos többnyire nem etikus körülmények között állítják elő, ráadásul nem egy száz százalékos tisztaságú őrlemény, hanem akár szőrmaradvány vagy állati fekália is kerülhet bele. A kakaónak ráadásul a zsírtartalma is magas, ami semmiképpen sem előnyös, ha jó formában szeretnél maradni. A kakaó ezen felül savasít, így fokozza a puffadás, gyomorégés veszélyét is. A kakaó kesernyés ízű, ezért gyakran cukrot vagy mesterséges édesítőszert kell hozzáadni ahhoz, hogy fogyasztható legyen az átlagember számára. Sokan nem tudják, hogy a kakaó hisztamint is visz be a szervezetbe, így asztmában, allergiában szenvedőknek messziről tanácsos elkerülni. A kakaófogyasztók között gyakoribb a túlsúly és a fogszuvasodás is.

Mi a karobpor?
A karobport az emberiség évezredek óta ismeri és kiválóan használja a kakaó és a csokoládé helyettesítésére. A karobpor fogyasztásával a kakaó összes káros hatását kiküszöbölhetjük, miközben kedvenc kakaós italunkról, forró csokoládénkról sem kell lemondanunk. A karobpor íze édesebb, mint a kakaóé, így nem igényel édesítést. Ezen felül a karobpor lúgosít, így előnyös a fogyáshoz, méregtelenítéshez is, mi több, a karobpor kimondottan ajánlott a hasmenés és egyes emésztési problémák esetén. A száz százalékos tisztaságú karobpor-őrlemény gluténmentes és nem tartalmaz semmilyen káros adalékanyagot sem.

Próbáld ki te is a karobport, élvezd az egészségesen édes életet!

 

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.