Villámgyors pizzatészta recept

Villámgyors pizzatészta recept

 Hozzávalók:

30 dkg finomliszt

1 1/2 dkg friss élesztő

2 dl tej

2 evőkanál olaj

1 tojás

1 mokkáskanál só

olaj a tepsi kikenéséhez.

A tejet langyosra melegítjük, majd a szétmorzsolt élesztővel simára keverve, nagy bögrébe öntjük. Ha felfutott, összedolgozzuk a liszttel, a felvert tojással és a sóval. 30 percnyi langyos helyen történő pihentetés után lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtjuk. A tésztával kibélelünk egy közepes nagyságú kiolajozott tepsit, és az előmelegített, forró sütőben félig megsütjük. (A félig sült pizzatészta világossárga és teljesen szilárd.) Hagyjuk kihűlni.

A négy részre vágott tésztát úgy csomagoljuk be, mint a palacsintát, vagyis egymásra tesszük, egy-egy alufóliadarabbal elválasztva, így könnyedén leemelhető róla a szükséges mennyiségű tésztaszelet. Mélyhűtőben csonttá fagyaszthatjuk.

A pizzatészta töltelékkel együtt is lefagyasztható. A félig sült pizzára rákenjük a tölteléket, és addig sütjük, amíg csak sül, de még nem szárad. A kész pizzát adagokra vágjuk, és kihűtjük. Egyenként, külön-külön becsomagolva lefagyasztjuk. Tálalás előtt egy órával kivesszük a mélyhűtőből, és a már majdnem felengedett, kész, töltelékes pizzát néhány percre betesszük a forró sütőbe vagy a grillsütőbe.

A félig sült, töltelék nélküli pizzatésztát ugyancsak tálalás előtt egy órával kivesszük a fagyasztóból, még dermedten rákenjük a tölteléket, és készre sütjük.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.